2010. november 12., péntek

A Day In Black And White


Anno, amikor elkapott a screamo-láz szorgosan begyűjtöttem, amit csak tudtam az Orchid-pg.99-Saetia-Circle Takes The Square last.fm similar artist-okból, illetve a Level-Plane és a Robotic Empire bandáiból. Így utólag visszaemlékezve elmondhatom, hogy egy csomó alapbanda nem tudott megfogni annyira, amennyire kellett volna, viszont mostanság ezek a zenekarok igazi reneszánszukat élik a lejátszómban. Tehát ne csodálkozzatok, hogy az új posztok az aktualitás helyett inkább a múlttal fognak foglalkozni. Ennyit a nyáladzásról, a lényeg, hogy így fedeztem fel újra a washingtoni A Day In Black And White-ot. A banda a már említett Level-Plane Records roster-jét erősítette. A zenekar érdekessége, hogy minden kiadvánnyal egy másik oldalulkat mutatták meg: a 2002-es Demo a kiadóra és az évjáratra jellemző borult és kaotikus screamo; a 2004-es EP-n már kicsit lágyultak, azonban megmaradtak a dinamikus részek, amelyeket borús és katarziselőkészítő kiállásokkal egészítettek ki, minderre pedig tökéletesen illeszkedett a hangosan beszélős kiabálás; a 2005-ös Notes, melyet Kurt Ballou-val (Converge) vettek fel pedig az indie és a (félve merem használni a jelzőt) post-punk jellemzőit hordozta megspékelve egy kis igazi D.C. emo/hc ízzel. Nálam a 2004-es EP az elvileg ma is tartó pályafutásuk (a tagok szerint csak szünetet tartanak, de kétlem, hogy valaha is újra összeállnának) csúcspontja és külön kiemelném a 2. számot, a These Are Objects & Objects-t, amely jelenlegi véleményem szerint az egyik legjobb zárással rendelkező szám, amihez a szöveget is csekkoljátok.

myspace

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Life At These Speeds, Sinaloa, City Of Caterpillar, Malady, Haram

Demo - 2002 (scene)
My Heroes Have Always Killed Cowboys - 2004 (scene)
Split with Black Castle - 2004 (scene)
Notes - 2005 (scene)
Split with Navies - 2005

(Az alábbi release-eknek nagyon örülnék, ha esetleg valaki tudna segíteni:
VA-A_Day_In_Black_and_White-Golden_Birds-Split-EP-2005-hXc
VA-A_Day_In_Black_And_White-Silent_Reminder-Split-EP-2003-gF)

2010. november 10., szerda

The Secret


De azért, hogyha már bejelentkeztem, ne maradjatok újdonság nélkül. Ezért ajánlom ezt a kibaszottul gonosz és sötét (mármint nem primitív, hanem dark) olasz kvartettet, akik 2004 óta próbálkoznak azzal, hogy elvegyék minden életkedvünket. A lemezek javuló tendenciát mutatnak és az idén megjelent Solve Et Coagula című lemezükkel sikerült felérniük a képzeletbeli csúcsra (vagy inkább a pokol legmélyebb bugyrába), amelynek hallatán még a már kötelező kecske-sátán szimbólumokon is könnyedén átugrok. A korábbi post-metalos témákat minimálisan hozták csak vissza, így a számok is rövidebbek és velősebbek lettek. A lényeg, hogy ha kiváncsi vagy egy nagyon jól összerakott hardcore/black metal/grindcore/post-metal egyvelegre, mindenképp csekkold az idei albumot. Még akkor is, ha a Throats-nál azért nem jobb :).

myspace

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Throats, Converge, Gaza, Amenra, Celeste

Demo - 2004 (scene)
Luce - 2004 (scene)
Disintoxication - 2008 (scene)
Solve Et Coagula - 2010 (scene)


mutecall

Szóval, mint az a kevés ember, aki a blogot figyeli észrevette, kicsit halottnak tűnik az oldal. Pedig, hogy stílusosan fejezzem ki magam, a mutecall nem halott, csak nagyon néma. (A Louise Cyphre-től loptam, mielőtt bárki elkezdene osztani :D). A lényeg, hogy sok a suli (pedig hol van még a vizsgaidőszak?), a kamumeló, a próba és a maradék szabadidőmben pedig nem nagyon vesz rá a lélek, hogy 10 percet a blogra pazaroljak. Sajnos. De mindenképp folytatni fogom. :)