2011. november 16., szerda

!!

Sajnos most is egy novemberi breakdown van, ugyanúgy, mint tavaly. Viszont hamarosan lesznek új posztok, ígérem.

Addig is 1-2 újdonság az utolsó posztokkal kapcsolatban:
Kijött a kanadai Mahria új albuma, ami mellesleg kazettán jelenik még, és hát csak azt tudom mondani, hogy wow!
Továbbá a turné után letölthetővé vált a nálunk is megfordult We Came Out Like Tigers új 4 számos kiadványa, és a Ravachol-lal közös split is, mindkettő megéri a letöltést.


(Illetve kijavítottam a linkeket a Cease Upon The Capitol-posztban, így most már az összes lemezt le tudjátok tölteni)

2011. november 1., kedd

Ten Thousand Leagues


Remélem még nincs elege senkinek a már-már tipikus, dallamos-káosz amcsi szkrímóból, mert nekem úgy néz ki, hogy sosem lesz, vagyis egyhamar biztosan nem. Éppen ezért ajánlanám nektek ezt a Los Angeles-i bandát, akik eddig egy nagyon erős demo-val és egy split-tel rendelkeznek, az új számokat pedig éppen most írják. Remélhetőleg minél hamarabb végeznek, mert ha tudják folytatni és kicsit fejleszteni az eddigi vonalat, akkor nagyon ütni fog ez a zenekar.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Beau Navire, Loma Prieta, Matsuri, Touche Amore, We Were Skeletons

honlap

Demo - 2010
Split with John Cota - 2011

2011. október 30., vasárnap

Beszámoló: We Came Out Like Tigers (UK), Ravachol (UK) @ Budapest, Óbudai Próbatermek

A tegnapelőtti pénteket eléggé vártam, hiszen 3 hónap után végre újra játszottunk, no meg fellépett két (még az emo bandákhoz képest is) kevésbé ismert, de annál királyabb angol zenekar. Az estét a dUNA kezdte kb. 9 óra magasságában. Nem tudom miért, de sajnos nem tudtam annyira élvezni a srácok zenéjét, mint mondjuk múlt héten a Birds In Row előtt. Pedig a próbaterem adottságai pont, hogy elősegítették azt az atmoszférát, amit egy dUNA koncertnek teremtenie kell, ráadásul még jól is szóltak. Egyszerűen csak nem voltam aznap dunás hangulatban. Azért a szett első fele, amit még megnéztem így is tetszett.
Aztán jöttünk mi a Wolf Shaped Clouds-zal. A többiek szerint jó volt, de szerintem annyira nem. Eléggé zavart, hogy nem hallok magamból semmit, az elején még a gitárfej is elszállt, nah mindegy. Legközelebb már remélhetőleg fogunk játszani új számokat, amik szerintem sokkal királyabbak mind az eddigiek.
Az angolok közül először a Ravachol játszott. Korábban posztoltam is, hátha sikerül másnak is megszeretnie a zenéjüket, mert nálam a koncert előtt már naponta többször is lement a debüt EP, úgyhogy nagyon vártam őket. Egyébként kicsit fura volt elsőre a teljes angol brigád, ezt amiatt mondom, mert mind úgy néztek ki, mintha 8-9 tumblr-post életre kelt volna, de aztán természetesen kiderült, hogy nagyon jófejek és közvetlenek voltak. És még a koncertjük is nagyon jó volt, élőben is átjött ez a hiperdallamos, táncikálós emó, amit a lány és a 3 fiú tol. Mondjuk a gitáros néha már túlzásba vitte az ugri-bugrit, de még ezt leszámítva is aranyosak volt.
Végül a liverpooli We Came Out Like Tigers jött, akik sokkal tipikusabb screamo-t játszottak. A kiállások nagyon jól hatottak élőben, a darák is rendben voltak, a hegedűvel meg sikerült azt a bizonyos pluszt is hozzáadniuk. Mondjuk én örültem volna, ha kicsivel több hegedűs rész van. Az meg kifejezetten szimpatikus volt, hogy még a turné vége felé is ennyire tudják élvezni a zenekarok egymás koncertjét, mert mindketten végigbulizták a másik előadását. Sőt, talán ők élvezték a legjobban az egész estét.
És én is nagyon jól éreztem magam, köszönjük a szervezést, meg hogy játszhattunk. Lehetne több ilyen emós buli :)

2011. október 26., szerda

Koncertnaptár: November/2011

Nov. 2. 19:00 - Budapest, Szféra - 800 Ft - fb-event
CARA BETH SATALINO (USA) - folk/indie/acoustic
THE MORON BROTHERS (SKPUNX ACOUSTIC) - acoustic/punk
LITTLE GREY CELLS - acoustic

Nov. 3. 19:00! - Budapest, Szféra - 800 Ft - fb-event
YOUR NEIGHBOUR THE LIAR (SCO) - emo/indie/post-rock
BAIL (D) - emo/(post-)punk
ROSA PARKS - math/post-rock
(mutecall & cep & bka)

Nov. 7. 20:00 - Szeged, Garaboncziás - 700 Ft - fb-event
TALBOT (EST) - doom
TORN FROM EARTH - sludge

Nov. 8. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 800 Ft - fb-event
TALBOT (EST) - doom
TORN FROM EARTH - sludge
KARST - "extreme rock"
(bálványvér)

Nov. 12. 20:00 - Balatonalmádi, Méj'Víz - ??? -
HUMAN ERROR - crust/grind
KRAMPÜS - grind
LARRY KUBIAC - hardcore

Nov. 14. 20:00 - Budapest, Sazabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
MIDAS FALL (SCO) - post-rock
KÉPZELT VÁROS - post-rock
(bálványvér)

Nov. 19. 19:00 - Balatonalmádi, Méj'Víz - 500 Ft - fb-event
TŰRÉSHATÁR - punk/hardcore
POSITIVE MIND - punk/hardcore
KÁDEREK - punk
PFA - punk
TRAGÉDIA - punk

Nov. 20. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1200 Ft - fb-event
MINUS TREE (ITA) - melodic hardcore/metal
GO BACK HOME (ITA) - hardcore
NEW DEAD PROJECT - hardcore/punk
LEVEL UP! - hardcore/punk
(tukker)

Nov. 21. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 800 Ft - fb-event
CRITICAL POINT (POR) - youth crew
CRIPPLED FOX - thrashcore
DANCE OR DIE!!! - punk

Nov. 21. 20:00 - Pécs, Zion - ??? - fb-event
MINUS TREE (ITA) - melodic hardcore/metal
GO BACK HOME (ITA) - hardcore
CVLT OF GRACE - "pop/occult black metal"
THE TALKING HORSE - "stonedcore"
(bchc)

Nov. 22. 20:00 - Budapest, Szféra - 1000 Ft - fb-event
GODS & QUEENS (USA) - post-hardcore/noise rock/punk
THE TARTUFFE PLAN - emo/punk/indie
(dzsukhell & mutecall)

Nov. 22. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1500 Ft - fb-event
SAVIOURS (USA) - stoner/metal
IGOR - stoner
THE HILLLS - doom
(tukker)

Nov. 25. 20:00 - Eger, Egrix - BECSÜLETKASSZA - fb-event
SOEY (A) - pop-punk/hardcore
DANCE OR DIE!!! - punk
LOOK, IT'S A GIRAFFEE! - indie/emo
MITE DE CIMETIÉRE - screamo
WOLF SHAPED CLOUDS - screamo
(emptiness)

Nov. 25. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - 1000 Ft - fb-event
HOLY MAN'S GLORY - hardcore
SLICE AND DICE - hardcore
ROSA PARKS - post-rock/math
RIVERS RUN DRY - neocrust
WHO SOWS VIOLENCE REAPS STORM - hardcore/punk

Nov. 26. 20:00 - Budapest, Dürer-kert - 1000 Ft - fb-event
MARIONETTE ID - post-rock/indie
dUNA - káoszpop/screamo

Nov. 26. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - 1000 Ft - fb-event
SOEY (A) - pop-punk/hardcore
TEKKEN - punk
ANGSTFILLED - punk

Nov. 26. 20:00 - Hajdúszoboszló, Rock Café - INGYENES - fb-event
TÉVESZME - pop-punk
SZÜKSÉGÁLLAPOT - pop-punk
HANOI - hardcore/punk
ÖT PERCÜNK MARADT - screamo

2011. október 18., kedd

Mahria


Úgy néz ki, hogy a kanadai screamo színtér is kezd magára találni, ennek egy ékes bizonyítéka az edmontoni négyes. Az alig 1 éves zenekar eddig egyetlen kiadvánnyal rendelkezik, ami egy split 10" a szintén kanadai, Murakami-mániás post-rock screamo Todos Caerán-nal. Zenéjük gyors, kaotikus, nyers, érzelmes, és ezeket mind csak tetőzi a vokál, amire talán a legjobb jelző a frusztrált. Először elég furcsa volt az énekes csaj hangja, de minél több hallgatja az ember, annál inkább érzi, hogy ez csak erőssége a zenekarnak. Ráadásul már felvették a nagylemezt is, remélem, hogy minél hamarabb meg is osztják velünk.
UPDATE: Az említett "nagylemez" már meg is jelent kazettán, és az itt szereplő 7 számban már kicsit visszavettek a káoszból, és inkább a fogós, technikás és hiperdallamos témák lettek a fő jellemzői az albumnak. Az év egyik legjobb új formációja ez a banda.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Loma Prieta, Suffix, Bare Arms, Beau Navire, L'antietam

facebook

Split with Todos Caerán - 2011
Self-Titled-2011

2011. október 14., péntek

Cara Beth Satalino


Cara a Witches nevű indie rock formáció frontembere, de emellett jut ideje arra is, hogy saját projektjével is foglalkozzon. Szerencsére. Eddig 2 lemeze jelent meg, az első számomra kevésbé érdekes, alapvetően indie számok zongorabetétekkel és a már megszokott folk elemekkel. A 2008-ban megjelent The Good Ones viszont már egy borúsabb, ámde a korábbi elemeket nem mellőző, csak éppen jobban felhasználó dalcsokor. Ősz közepére talán nehéz is ennél megfelelőbb zenét találni.


Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Laura Stevenson And The Cans, Julie Doiron, Tara Jane O'neil, Scout Niblett, Diane Cluck

Crowded Mouth - 2006
The Good Ones - 2008

2011. október 10., hétfő

Your Neighbour The Liar


Ugyan az emo revival révén főleg az USA területén éledtek fel a '90-es/'00-es évek érzelmeit újraélő zenekarok, a skót YNTL a példa rá, hogy Európában is vannak még múltidéző (vagy inkább igéző) fiatalok. Az Edinburgh-i négyes zenéjükkel főleg az American Football/The Appleseed Cast rajongókat foghatják meg édes-bús és mégis technikás dallamaikkal. A srácok pedig az összes felvételüket ingyenesen letölthetővé teszik bandcamp oldalukon. Aki pedig kihagyta a tavalyi Empire! Empire! (IWALE)-bulit, annak november 3-án itt a lehetőség, hogy bepótolja az emo megcsodálását élőben.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: American Football, The Appleseed Cast, Empire! Empire! (IWALE), Midwest Pen Pals, Castevet/CSTVT

facebook

LETÖLTÉSEK MOST KIVÉTELESEN A BANDCAMP-EN!

2011. október 3., hétfő

We Came Out Like Tigers


A fiatal Liverpool-i bandát itt-ott az angol I Would Set Myself On Fire For You-ként említik. Ez leginkább annak tudható be, hogy előszeretettel használják a számok kiállásáiban a hegedűt, illetve az 5-7 percesre nyúlt dalok dúskálnak a '90-es, '00-es screamo hatásokban. Eddig egy EP-jük jelent meg, amely egy jól sikerült debütálás, remélhetőleg innen elindulva képesek lesznek továbbfejlődni és még jobban megidézni ezt az elszállós, de nem "unalomba fulladós" hangulatot.
UPDATE: Azóta megjelent az európai turné apropóján egy a Ravachol-lal közös split és egy 4-számos kiadvány. Mindkettőn érezhető a fejlődés a srácok zenéjében, az énekesük elmondta, hogy az első lemez számait már nem is játsszák. Káosz és szép kiállások, itt-ott hegedűvel és mesemondással megspékelve.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: I Would Set Myself On Fire For You, Serena Joy, Portrait, Sinking Steps...Rising Eyes, The Sea, The Sea

blog

There Is Good Hope, Thou Will Seest Thy Friends - 2010 (scene)
Split with Ravachol - 2011
Self-Titled - 2011

2011. szeptember 30., péntek

Ravachol


Az önmagát egy francia anarchistáról elnevező angol négyes egy egészen friss formáció, bemutatkozó EP-jük nemrég jelent meg. Indie-s, emós dallamokkal kacérkodó szkrímóról van szó, ráadásul egy hölgyénekessel büszkélkednek, úgyhogy a színtéren való siker garantált. Remélhetőleg nagylemeznyi hosszúságon is képesek lesznek majd fenntartani az ember érdeklődését, mert noha a debüt bizakodásra adhat okot, ezzel a zenével ez nem lesz könnyű feladat.
UPDATE: Azóta megjelent az európai turné apropóján a WCOLT-zel közös split. Ezzel a két számmal a dallamosság mellett még a '90-es évekhez is sikerült kicsit visszanyúlniuk.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Suffix, Suis La Lune, La Quiete, Petethepiratesquid, Bare Arms

blog

Great Moments In The Void - 2011
Split with We Came Out Like Tigers - 2011

2011. szeptember 28., szerda

Neil On Impression


A tavalyi Bye Horus koncert után minden korábbi a post-rock iránti lelkesedésem elszállt. Egyszerűen már nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy a gitáros srác harmadszorra is előkap egy csavarhúzót, 2 delay-pedált bekapcsol, majd megy rajta a sikálás. Számomra itt elveszett a kreativitás.
Ezek után, ha egy post-rock igazán banda be akar jönni nekem, akkor mindenképp valami átlagon felülivel és/vagy egyéb érdekességgel kell szolgálnia. Nos, az olasz, Raein/La Quiete-tagot is magába foglaló Neil On Impression pedig egy tökéletes példa erre. Nagyszerűen pedzegetik a műfaj határait, ebben olyan plusz hangszerek vannak segítségükre, mint a trombita, vonósok, ügyesen használt szintetizátor. Kár, hogy csak 3 évente jelentkeznek új anyaggal, de ha folytatják a tendenciát, akkor hamarosan talán új dalokat is hallhatunk tőlük.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Yndi Halda, Gifts From Enola, Eno, Les Fragments De La Nuit, September Malevolence

myspace

For New Grammar Of Feelings - 2003 (scene)
The Perfect Tango - 2006 (scene)
L'oceano Delle Onde Che Restano Onde Per Sempre - 2009 (scene)

2011. szeptember 25., vasárnap

Koncertnaptár: Október/2011

Okt. 1. 20:00 - Budapest, Tündérgyár - 1200 Ft - fb-event
RVIVR (USA) - pop-punk
FORMYFRIENDS - pop-punk/hardcore
KEMÉNY HENRIK - punk/indie/post-hc
ANGSTFILLED - punk

Okt. 1. 20:30 - Budapest, Trafik - 1000 Ft - fb-event
TEMPLE OF THE SMOKE (SRB) - pszichedelikus rock
STARFUNK SIMPLE - post-rock
(bálványvér)

Okt. 4. 19:00 - Ajka, Rakéta Presszó - 600 Ft
LAST LEGION ALIVE (FR) - crust
KRAMPÜS - grindcore
LARRY KUBIAC - hardcore
(zsolesz)

Okt. 5. 20:00 - Budapest, Blog - 1000 Ft - fb-event
1000MODS (GR) - stoner
THE SHAKING SENSATIONS (DEN) - post-rock
TWIN COBRA - stoner
(bálványvér)

Okt. 5. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 800 Ft - fb-event
HUMAN ERROR - grind/crust
DANCE OR DIE!!! - youthcrust/punk
ICAROS - neocrust

Okt. 6. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
COINS AS PORTRAITS (RO) - grindcore
I STARED INTO THE FOREST (RO) - chaotic hardcore/screamo
EL CABARET (RO) - noise
FUSEISM - punk/surf
(tukker)

Okt. 7. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - 1000 Ft - fb-event
BLANK PAGES (D) - punk rock
MODERN PETS (D) - punk rock
FUSEISM - punk/surf
THE TARTUFFE PLAN - emo/indie/punk

Okt. 12. 20:30 - Budapest, Szabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
SOFY MAJOR (FR) - post-metal/noise-rock
BEATING A DEAD HORSE - doom/sludge
(bálványvér & itai itai)

Okt 12. 20:00 - Budapest, A38 - 3900/4500/4900 Ft - fb-event
THE GET UP KIDS (USA) - emo
(skalar)

Okt. 13. 20:30 - Budapest, Blog - 800 Ft - fb-event
KHUDA (UK) - post-rock/noise
ROSA PARKS - math/post-rock
(bálványvér)

Okt. 14. 19:30 - Eger, Egrix - becsületkassza - fb-event
BUSINESS AS USUAL (D) - hardcore/punk
ÖT PERCÜNK MARADT - screamo
HANOI - hardcore/punk
PFA - punk
PLAN BEER - punk
WOLF SHAPED CLOUDS - screamo
(emptiness)


Okt. 15. 19:30 - Debrecen, HNO3 - 500 Ft - fb-event
THE WORDS I NEVER SAID (ITA) - hardcore
21 GUN SALUTE (NED) - hardcore
PFA - punk
PLAN BEER - punk
HANOI - hardcore/punk
WOLF SHAPED CLOUDS - screamo
ÖT PERCÜNK MARADT - screamo
(this is bihar)

Okt. 15. 19:00 - Ajka, Rakéta Presszó - 800 Ft
CARESSE CARNAGE (FR) - powerviolence
ATOMIC TANGO (FR) - hardcore/punk
LEVEL UP! - hardcore/punk
SUICIDE PRIDE - hardcore
DO YOU THINK I CARE? - crust punk
(zsolesz)

Okt. 16. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 800 - fb-event
THE WORDS I NEVER SAID (ITA) - hardcore
21 GUN SALUTE (NED) - hardcore
ONE REASON TO KISS - hardcore/metal
(tukker & the new fury)

Okt. 16. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - 1000 Ft - fb-event
DOWNFALL OF GAIA (D) - neocrust
RÁKOSI - punk
RIVERS RUN DRY - neocrust
(dzsukhell)

Okt. 20. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1500 Ft - fb-event
THIS GIFT IS A CURSE (SWE) - sludge
CURSE THIS OCEAN (ITA) - hardcore
LA CASA FANTOM (NOR) - stoner/punk duó
TORN FROM EARTH - sludge
(tukker & dr slayer)

Okt. 19. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
BIRDS IN ROW (FR) - post-hardcore/dark hardcore
dUNA - káoszpop/screamo
(itai itai)

Okt. 23. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
12XU (FR) - melodic punk/emo
OLD GROWTH (USA) - post-punk/rock
MARIONETTE ID - indie/post-rock
(itai itai & bka)

Okt. 26. 20:00 - Budapest, TBA - - fb-event
BEARTRAP (USA) - powerviolence
WITCH CULT (UK) - powerviolence
YOUTH VIOLENCE - hardcore punk/powerviolence

Okt. 28. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - 1000 Ft - fb-event
RAVACHOL (UK) - screamo
WE CAME OUT LIKE TIGERS (UK) - screamo
dUNA - káoszpop/screamo
WOLF SHAPED CLOUDS - screamo
TYRELL'S OWL - neocrust

Okt 31. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - becsületkassza - fb-event
BRAT PACK (NED) - punk/hardcore
PFA - punk
LEVEL UP! - punk/hardcore
HANOI - hardcore/punk
ALLDEAD - punk

Downfall Of Gaia


A német Downfall Of Gaia egyike azon bandáknak, akik a néhány évvel ezelőtt felvirágzó neocrust hullámot képesek voltak meglovagolni, és azóta is egyre érdekesebben prezentálni ezt a sötét masszát. Ráadásul ahogy telnek az évek egyre jobban építik be a különböző post-rock/metal, screamo, sludge elemeket, a legutolsó spliten pedig még post-black-es darák is hallhatók. Véleményem szerint a műfajt az elmúlt x évben már szinte teljesen kimerítették a zenekarok, de a DOG egyike azon bandáknak, akiket még mindig izgalommal végig lehet hallgatni.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Fall Of Efrafa, Vestiges, Alpinist, Ekkaia, Amenra

facebook

Salvation In Darkness: Tour CD - 2009 (scene)
Split with Kazan - 2009 (scene)
Epos - 2010 (scene)
Split with In The Hearts Of Emperors - 2011 (scene)

2011. szeptember 21., szerda

Seeing Means More


A San Fransisco-i bandára a Loma Prieta similar-jei között bukkantam, azt hiszem ezzel kb. definiáltam is zenéjüket. Ehhez azonban hozzá kell tennem, hogy a kezdeti tradicionális szkrímó szárnybontogatás után a srácok elkezdtek metal(core?) elemeket csempészni a zenéjükbe, ezért hallhatunk mélyebb "hörgéseket", illetve vicces, de még jól eltalált breakdown-okat is. Az utókortól emiatt kapnak is hideget-meleget, bár még inkább az osztja meg az embereket, hogy a banda után egyikőjük a Fight Fair-ben kötött ki... Egyébként a srác csinálja a legnagyobb screamo-fórumot, a CMHWAK-ot. A regisztrációt mindenképp érdemes csekkolni, nem lövöm le, hogy miért... :D
(A Discography "album" valójában csak a srácok által összegyűjtött korai demo-k és egyéb élő felvételek összesége, úgyhogy én mindenképp a két valódi megjelenést is megélt kiadványt ajánlanám elsőre.)

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Loma Prieta, Beau Navire, Joshua Fit For Battle, Mikoto, Takaru

myspace

Clouds Obscured To Hearts - 2006 (scene)
Split with Efra - 2006 (scene)

Discography

2011. szeptember 17., szombat

Adobe Homes


A mostani amerikai screamo-ra jellemző megoldások mind megtalálhatók ennek az új-mexikói négyesnek a zenéjében, tehát kapunk káoszt, dallamosságot, egy kis matekot és néhol egészen beteg dalszerkezeti megoldásokat. Ugyan elsőre elég fura volt, de a Ristra számai egyre inkább kezdenek benn ragadni a lejátszómban. Legalább az "adobe"-ról most már nem csak a Reader fog eszünkbe jutni.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Beau Navire, Matsuri, мища, Suffix, We Were Skeletons

facebook

Demo - 2008
Split with Growing Pains - 2009 (?)
Ristra - 2010 (scene)
Split with Beau Navire - 2011 (scene)

2011. szeptember 16., péntek

Beszámoló: Szept. 11-15.

Sajnos, ahogy az várható volt, a hosszú egyetemi napok után jelentkező fáradtság legyőzi a blog folyamatos írására vonatkozó szándékaimat, ezért is nincs több, mint 1 hete poszt, és ezért is fogok most 3 külön beszámoló helyett egybe besűríteni az elmúlt 1 hét eseményeit.

Szept. 11. Budapest, Szabad Az Á - Radare (GER), Slates (CAN)

Ez volt az ősz első igazán nagyon várt koncertje részemről, részben természetesen azért, mert részt vettem a szervezésben, de leginkább, mert mindkét fellépő koncertjére nagyon kíváncsi voltam. Persze a kettő között egyértelmű az összefüggés, mert csak olyan koncerteket szoktam szervezni, ahol a zenekarokat szeretem. Ebben az esetben ez inkább csak a Radare-ra vonatkozott, az utolsó hetekben az estéhez csapódott Slates-et még nem sikerült annyira megszeretnem, de erről majd később. Szóval, elég korán megérkeztek a bandák, volt idejük rendesen megkajálni, a soundcheck-re is elég sok idő jutott, és még így is időben voltunk, tehát fél 9 körül majdnem minden készen állt a pontos kezdésre. A "majdnem" az az emberek hiánya miatt áll ott, de hamar rájöttünk, hogy a már jelenlévőkön kívül sajnos nem igen fognak mások érkezni, így háromnegyed körül kezdett is a kanadai négyes. A srácok dallamos punk rock-ban utaznak, hatásaik között biztosan első helyen szerepel a Hot Water Music, a Hüsker Du, vagy éppen a Replacements, de aki a flyer-t tanulmányozta, ezt már biztosan tudta róluk. A legújabb, Prairie Fires című lemezüket hallgatva igazából csak annyi jött le, hogy ez egy király nyári zene, és hogy milyen jó lenne, ha az MTV-ben a sok szarság helyett ilyen bandákon nőne fel a sok hülyegyerek. Élőben viszont sikerült teljesen elvarázsolniuk, látszott rajtuk is, hogy nagyon élvezik (főleg a beugró basszgitáros Lee-n) a "kevés" ember ellenére. Jó érzés 30 percen keresztül király slágerekre sörrel a kézben, széles mosollyal bólogatni, és magamban énekelni, hogy "You know and i know we're living this moment. Dirty black summer, dirty black summer!".
A "kevés ember" egyébként valójában nem jelenti, hogy 5-en jöttek volna, hanem csak a pesti átlagot, amit csak két okból nem értettünk: 1, a két zenekar teljesen más közönséget vonzana normális esetben, így azt reméltük, hogy ha ezek összeadódnak, akkor azért az több embert fog jelenteni; 2, azért az ember mégis csak reménykedik benne, hogy a különböző közösségi oldalakon bejelölt embermennyiségnek a többsége valóban eljön a koncertre. Nah a vasárnap egy újabb példa volt, hogy ennek nem szabad hinni. Azért a Radare-ra már kicsit többen jöttek le, és lehettek részesei annak a képzeletbeli, sötét utazásnak, amelyhez a német srácok játszották az aláfestést. Legalábbis én így éltem meg. Ahogy már azt egyszer korábban említettem, a Szabad Az Á koncerttermét nem az ilyen elszállósabb zenékhez tervezték, de nekem így is sikerült teljesen beleélnem magam ebbe a lehúzó, mély és depresszív atmoszférába. Mekkora lenne, ha egyszer ez a banda a Toldi moziban léphetne fel?... A srácok amúgy eljátszották az ebben a hónapban megjelenő és a turnén már árusított új lemez, a Hyrule két számát, illetve a tavalyi debütről a nyitótételt, a Morast-ot. Így a tavalyi 2 szám után most 3-at játszottak, mondtam neki, hogy legközelebb remélem 4 számból fog állni a szett (vagy ha esetleg a fibonacci-sorozatot tűzték ki célnak, akkor lehet 5 is, haha). A játékidő így is túllépte a 40 percet, így nem lehetett okunk panaszra. Fél 11-re sikerült lezavarnunk az estét, úgyhogy a másnap munkába/iskolába igyekvők is elégedettek lehetnek szerintem. Én mindenesetre nagyon jól éreztem magam, bár ebben valószínűleg közrejátszik, hogy a bandákkal való otthoni pálinkázás után fél 5-kor kerültem ágyba (az már mellékes, hogy nem tudom, hogyan).

Szept. 12.

Ezek után természetesen nem sikerült olyan korán felkelnie senkinek, hogy mindenkivel bemenjünk a városba. A németek Prágába igyekeztek, a Slates-es fiúknak viszont szabadnapjuk volt, úgyhogy a búcsúzkodás után nyakunkba kaptuk a várost. Talán ez volt az eddigi bandás városnézésem, mondjuk most volt idő elég, a szokásos látnivalók megtekintése mellett simán belefért egy kis kávézás, régi lemezek vásárlása és egy ebéd/uzsonna is a Gorillában. Este pedig a srácok szerették volna megnézni a La Prospettiva-t, akikkel egy korábbi turnéállomáson haverkodtak össze, így újra a Szabad Az Á-ban kötöttünk ki. Itt viszont annyira fáradt lettem hirtelen, hogy kb. ülve elaludtam az asztalnál, úgyhogy az I. Magyar-Talján Punktalálkozón csak a Pay My Milk! koncertjét néztem meg. Őket még nem láttam élőben és kíváncsi voltam, élőben hogy szólaltatják meg a tökös és mégis rádióbarát punkslágereiket. Elég fura volt a hangzás, nekem az ének nagyon elnyomta a zenét, és ez elég zavaró volt nekem legalább is. Pedig tényleg királyak a dallamok és a helyenként kissé nyersebb dalok is feldobják a szettet, viszont szerintem nagyon hosszúra nyúlt a játékidő. Hétfő este egy 5 zenekaros koncerten a 3. előzenekarnak szerintem nem kéne ennyit játszania, bár lehet, hogy csak szimplán túl fáradt voltam a dologhoz. Egyszer kíváncsi lennék rájuk úgy is, hogy én is élem a bulit, amit az olaszok látszólag nagyon éltek. Ezt elég szimpatikus volt látni, hogy nem csak lejöttek lenyomni a koncertjüket, hanem az egész estének részesei voltak. Még akkor is, ha néha azért féltettem az törött ujjamat miattuk.

Szept. 13.

Reggel elbúcsúztam a Slates-től, akik este Győrben játszottak. Nagyon barátságos figurák voltak mind, jó volt ezt a 2 napot velük tölteni, úgyhogy ha másért nem is, de legalább azért csekkold őket, ha még nem tetted volna, mert ilyen KIRÁLYARCOK. Ezután én is tartottam egy day-off-ot...

Szept. 14. - Budapest, Vízraktér - Enter The Void (filmvetítés)

Ugyan ez nem koncert, de beveszem a hét kulturális kimozdulásaim közé. A Magyarhangya Filmklub által szervezett vetítés a nemrég a Tűzraktér hamvaiból újjáéledt Vízraktér kerthelyiségében került megrendezésre. A helyszín maga egy nagyon jó ötlet, de látszik még, hogy nagyon az elején járnak. Ez igaz a vetítésre is, ami szintén első alkalommal volt megejtve, ezáltal egy gondosabb szervezéssel könnyedén kiköszörülhető hibák sorozatának bő 1 órás csúszás lett a végeredménye... A legviccesebb az volt, amikor 9 körül kiderült, hogy nem fog működni a hangcucc, így választhatott a már egész szép számban összegyűlt közönség, hogy visszakéri a jegyért kifizetett 300 forintot és hazamegy, vagy pedig ráront a 40 (működő) fejhallgató egyikére. Ha már ennyit vártunk, akkor gyorsan szereztünk magunknak füleseket és indulhatott az utazás a ürességbe. Egyébként ez talán jobb is volt, mert így még a wc-ben is nyomon tudtam követni a cselekményt hugyozás közben, ráadásul be tudtam állítani magamnak a hangerősséget úgy, hogy mindent tisztán halljak, viszont ne fossak be a hirtelen hangeffekteknél. A film Gaspar Noé legújabb alkotása, az Enter The Void volt. A sztori röviden az, hogy miután megölnek egy drogdílert, visszatér szellemként, hogy a húgára vigyázzon. A film első fele zseniális volt, viszont a közepe körül lévő váltás után nagyon belassul és a végére már talán unalmassá is válik, mondjuk én nem csak ezért vártam már nagyon a végét, hanem mert a vetítés a kerthelyiségben volt, én meg rövid gatya-póló szerelésben már nagyon fáztam. Vizuálisan nagyon nagy élmény a film, a szellem látásmódját megvalósító megoldások nagyon ügyesek, de a vége felé már ezek sem nagyon mentik meg a filmet. Hozzáteszem, Ian Curtis már a főcím alatt meghalt volna egy epilepsziás rohamban. Sajnos a csúszás miatt az utolsó metrót sem sikerült elérni, így már majd megfagytam mire hazaértem. Szóval legközelebb jó lenne, ha pontosabb lenne a szervezést, mert amúgy 300 forintot simán megért. Vagy vinni kell takarót.

Szept. 15. - Budapest, Szféra - Radio Maquis (FR), Mediocracy (RO) + Tamás Slabéczi photo/art exhibition (kizárólag angolul :) )

Tegnap pedig a Szférába látogattam, leginkább azért, hogy meglessem Tomi barátom kiállítását. Ugyan ezeket a képeket és grafikákat már mindnyájan láthattuk az interneten, azért mégis király ezeket élőben is csekkolni. Ráadásul elég király egy punkkoncerten kiállítást szervezni, legalábbis szerintem. Egyébként Fefi is kapott egy falat, hogy néhány rajzát bemutassa, remélhetőleg egyszer ő is összedob egy nagyobb volumenű bemutatót. A kiállított dolgokat meg lehet tekinteni még egy jó darabig a klub/kocsma középső helyiségében, úgyhogy van lehetőséged, akkor hajrá, ha nincs, akkor csekkold a srácokat az interneten:

http://www.flickr.com/photos/xtamasx/
http://untilthestarsfall.tumblr.com/

Azért, ha már ott voltam, gondoltam belenézek a bandákba is. Úgy számoltam, hogy megnézem a Dance Or Die-t és a Mediocracy-t. A harmadik banda annyira nem jött be, hogy rajtuk is maradjak. A sorrend viszont teljesen fordítva volt, így először a francia Radio Maquis foglalta be a meglehetősen kicsi koncertterem felét. Mondjuk szerintem nem baj, hogy ilyen kicsi a hely, a kisebb bulikon legalább olyan, mintha sokan lennének. A zene viszont borzalmas volt. Nem akarok megbántani senkit, főleg nem a zenekart, de zeneileg ez tényleg nagyon rossz volt. Vagy ha diplomatikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy messze állt tőlem. Béna Comeback Kid + Attack! Attack! (najó, talán túlzás), még leírva is rosszul hangzik, élőben meg aztán végképp. Egyébként a tagokon látszott, hogy élik, meg őszintének tűntek, úgyhogy a bandát nem bántanám, de a zene tényleg szörnyű volt. Ráadásul nem is szólt jól, a gitár nagyon halk volt.
A bukaresti Mediocracy-nak sem sikerült sokkal jobb hangzást kicsikarni a technika adta lehetőségekből. Ők crust-nak voltak hirdetve, és a myspace-en hallgatott 2 szám alapján is annak tűntek, viszont élőben eléggé más volt. A tuka-tuka rendben volt, viszont voltak benne ilyen dallamos témák-szólók, néha meg királyul belassult. Zeneileg ez sokkal jobb volt, mint a "makik", azonban nem sikerült annyira meggyőzniük, hogy végig maradjak.

Szóval így nézett ki a hetem, ezért sem volt a héten új poszt, de ígérem, lesz. Úgyhogy továbbra is ugorjatok fel ide néha, hátha van valami király újdonság.

2011. szeptember 7., szerda

Me And Him Call It Us


Újabb sajnos már feloszlott bandáról lesz szó, már 4 éve, hogy az atlantai csapat bedobta a törölközőt. Pedig ők tényleg képesek voltak valami igazán egyedit összehozni, vagy ha valaki százával tudja sorolni az eszement grindcore témákat szkrímó és borús atmoszférateremtő post-rock témákkal, zajokkal keverő zenekarokat, akkor ne habozzon! Merthogy itt erről van szó, ráadásul legfontosabb kiadványukon a Loss-on elsütik az egyik legkirályabb Love Will Tear Us Apart "feldolgozást", haha. Sajnos a zenekar magját adó duó, már nem tudott kiegyezni a folytatás irányában, így most ahelyett, hogy új MAHCIU lemezeket hallgathatnánk, ők inkább egyéb - szerintem jóval gyengébb - bandákban valósítják meg beteg zenei ötleteiket.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Phoenix Bodies, A Fine Boat That Coffin!, Tower Of Rome, Bucket Full Of Teeth, Ed Gein

myspace

The (C:) Drive Of Love Stories (Demo) - 2004 (scene)
Loss - 2006 (scene)
Split with The Blue Letter - 2007 (scene)

2011. szeptember 4., vasárnap

Comadre


Úgy hiszem, elég nagy alapvetés a kaliforniai ötös, akik pörgős szkrímó-inkább-hardcore hibridjükkel gyűjtötték össze rajongóikat szerte a világon. 3 nagylemez, csomó egyéb kiadvány, a világ nagy részét átölelő turnék, őrült és pozitív energiával fűtött fellépések, plusz minden egyéb buzisnak ható dolog, amit erről a bandáról el tudnék mondani. Ha még nem ismerted őket, akkor mindenképp pótold!

Külön meg kell említenem, hogy a srácok elindítottak egy mixtape-sorozatot is, amelyeken a következők találhatók:
1 - Talán leghíresebb számuk, a Hit Me Up On My Celly Cell minden sávja külön-külön, és egyéb remixek.
2 - Különböző, a banda által kedvelt zenekarok dalait gondolták újra itt. (Van Paul Baribeau "cover" is!)
3 - Ez egy igazi mixtape, 19 előadó dalait válogatták össze (L'antietam, Hour Of The Wolf, Dangers, stb.), kiegészítve egy zseniális crunk intróval. Én egy csomó korábban számomra ismeretlen király bandára bukkantam itt.
4 - Vendégelőadók (Atlas, P.O.S., Ghostlimb, Broadway Calls, Glasses, Dead To Me, Trainwreck) segítségével próbálják ki magukat más műfajokban, mint például hip-hop, folk, pop/punk, stb.
5 - Ez pedig a legújabb gyűjtemény, amelyet a japán földrengés áldozatainak megsegítésére csináltak, és rajtuk kívül még további király zenekarok (Punch, Loma Prieta, Trainwreck,...) jelentkeznek rajta új (egyesek esetében a megjelenéskor még újnak számító) számmal.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat:
Touché Amoré, Dangers, Ghostlimb, Trainwreck, Zann

blog

The Youth - 2004 (scene)
Songs About The Man - 2005 (scene)
More Songs About The Man - 2005
Burn Your Bones - 2006 (scene)
Split with Trainwreck - 2007 (scene)
A Wolf Ticket - 2009 (scene)
Split with Glasses - 2010 (scene)

Mixtape Vol.1
Mixtape Vol.2
Mixtape Vol.3
Mixtape Vol.4
Mixtape Vol.5

2011. szeptember 1., csütörtök

Animal Faces


Egy újabb Kidcrash-kistestvér, akik Toronto-ból szállítják a matekos riffeket és a pánkos hangulatot, aminek köszönhetően a számok átlagos játékideje nem emelkedik 2,5 perc felé, ami még egy plusz pont. Egyébként minden tiszteletem az övék, mert 1 gitárral nagyon nehéz jól játszani ezt a fajta zenét, de nekik sikerül. Egyelőre csak ez az 5 számos EP-jük van, ami most ősszel fog lemezen is napvilágot látni, de én nagyon remélem, hogy hamarosan jön egy hosszabb kiadvány.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Kidcrash, Carrion Spring, We Were Skeletons, Logs, Age Sixteen

facebook

Analytical Dreaming - 2010

2011. augusztus 29., hétfő

мища


Egyre kevésbé divat a nagyon sikítós screamo, amiről az embereknek általában a legendás Jeromes Dream énekesének orgánuma szokott eszébe jutni. Ennek a "szuperhisztis", orosz neve ellenére Baltimore-i triónak azonban ez a fő védjegye, és ezzel is tudták a leginkább felhívni magukra a figyelmet. Viszont ahogy jönnek a kiadványok, egyre kiforrottabbak a számok és érettebbek az instrumentális részek, az ének pedig (szerencsére) mit sem változott. A rengeteg split után most már remélhetőleg érkezik lassan egy rendes lemez is, én már nagyon várom.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Iwrotehaikus..., Beau Navire, Jeromes Dream, Age Sixteen, Suis La Lune

myspace

Self-Titled EP - 2009 (scene)
Not For Ears EP - 2009 (scene)
Split with Broken Chords Can Sing A Little - 2009 (scene)
Split with Oppenheimer Limit - 2010
5-way Split with DEERS!, ColorChromatic, Pansori and Animal Lover - 2010 (scene)

Discography So Far CD - 2010 (scene)

Split with We Were Skeletons - 2011 (scene)
Split with Innards - 2011

2011. augusztus 27., szombat

The Discord Of A Forgotten Sketch


Ahogy már meséltem, Alaskan-ék jól elláttak minket új TDOAFS kazikkal, aminek köszönhetően újra elővettem a bandát, mert hogy őszinte legyek, elsőre elment a fülem mellett. De kezdjük az elejéről: 4 kanadai srác még a 2000-es évek elején kitalálta, hogy ilyen Heavy Heavy Low Low-féle kamumathcore-t fog játszani itt-ott jazzes negmozdulásokkal. 2 éve azonban egy tagkiválásnak köszönhetően (szerencsére) 180°-os fordulatot vett az így most már csak trióként zenélő társaság zenéje. Az új, pankos-dallamos-szkrímós egyveleget talán úgy tudnám jellemezni, mintha egy lebutított, egyszerűbb Daniel Striped Tiger-t hallgatnánk. Azért a múltból meghagytak egy-két jazzesen disszonáns akkordot, és az elég gyakran feltűnő együtténeklések szintén sokat dobnak a hangulaton.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Daniel Striped Tiger, L'antietam, We Were Skeletons, Stop It!, Off Minor

facebook

Self-Titled EP - 2003
Self-Titled LP - 2006 (scene)
(eddig mathcore)
Demo - 2009
4-way Split with Beau Navire, Carrion Spring and Te Lloraría Un Puto Río - 2010 (scene)
Don't Pay More Than 5$ - 2011

2011. augusztus 25., csütörtök

1994!


Technikás dob-gitár duó a pennsylvaniai Lancaster-ből, akik a tipikus emo bandákhoz képest nem elég lágyak, viszont a matekos screamo vonalhoz meg nem elég zajosak, így ők kis szigetet alkotva boldogulnak a kettő között. Ráadásul néhol annyira borultnak érezhető a zenei felfogásuk, hogy én kitüntetném őket az "emo revival Joan Of Arc-ja" címmel. Elég nagy az esélye, hogy elsőre nem fog bejönni (én is így voltam velük), viszont mindenképp megérdemlik a próbálkozásokat!

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: We Were Skeletons, Kidcrash, Joan Of Arc, Snowing, L'antietam

website

Thank You Arms And Fingers - 2009 (scene)
Split with Spires - 2009 (scene)
FCKYRHD - 2010
Most Deaf - 2011 (scene)
4-way Split with Algernon Cadwallader, Snowing and Boys & Sex

Koncertnaptár: Szeptember/2011

Szept. 1. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - 800 Ft - fb-event
IN-SANE (SLO) - melodic punk/hc
ANOTHER WAY - emogrindcore/fastcore
ROSA PARKS - math/post-rock
TEKKEN - punk debüt
(breakthesilence)

Szept. 2. 20:30 - Budapest, Szféra - INGYENES! - fb-event
KOKOMO (D) - post-rock
SILENCE - post-rock
(bálványvér)

Szept. 3. 21:00 - Csepel, Black Machine - 1200 Ft
URINAL TRIBUNAL (D) - grindcore
CSIHÁS BENŐ (SRB) - powerviolence
PFA - punk
URSUS (ESP) - neocrust
DANCE OR DIE - punk
(fuckyourpride)

Szept. 5. 21:00 - Szeged, Garaboncziás - 700 Ft - fb-event
RADARE (D) - post-metal/doomjazz
(betonkeverő & borderline entertainment)

Szept. 7. 21:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
HUMAN COMPOST (FR) - crust
PARTIYA (BY) - crust
LARRY KUBIAC - hardcore
(fuckyourpride)

Szept. 8. 20:00 - Budapest, Óbudai Próbatermek - 1000 Ft - fb event
ASTPAI (A) - melodic punk
BRACKETS CLOSED (A) - melodic punk
TYRANNICIDE (NL) - hardcore/neocrust
RIVERS RUN DRY - dark & heavy neocrust
NEW DEAD PROJECT - hardcore/punk

Szept. 9. 20:30 - Jánossomorja, Patkó - 800 Ft
REFLECTIONS OF INTERNAL RAIN (SRB) - neocrust
SUICIDE PRIDE - hardcore
AS YOU CAN - metal
YOUTH VIOLENCE - hardcore punk/powerviolence
ESDEAR - metal
FUCK LIKE BUNNIES ACOUSTIC HOLOCAUST - punk/hardcore

Szept. 11. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
RADARE (D) - post-metal/doomjazz
SLATES (CAN) - melodic & bittersweet punk
(cep & mutecall)

Szept. 12. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 800 Ft - fb-event
LA PROSPETTIVA (I) - hardcore/punk
PAY MY MILK! - punk/rock
FORMYFRIENDS - pop-punk/hardcore
POULSUNK - raw punk
TEKKEN - punk

Szept. 13. 19:00 - Győr, titkos helyszín - becsületkassza
SLATES (CAN) - melodic & bittersweet punk
WATCHMYBAG - punk/hardcore
FUCKLIKEBUNNIES - punk/hardcore

Szept. 15. 20:00 - Budapest, Szféra - 1000 Ft - fb-event
RADIO MAQUIS (FR) - melodic hardcore/punk
MEDIOCRACY (RO) - hardcore/crust
DANCE OR DIE!!! - punk
(itai itai & bka)

Szept. 18. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1000 Ft - fb-event
DUSTY KATE (CZ) - pop-punk/hardcore
FORMYFRIENDS - pop-punk/hardcore
WASTED STRUGGLE - dark hardcore/metal
DEAD BY DAWN - metal
(tukker)

Szept. 20. 19:00 - Ajka, Rakéta Presszó - 600 Ft
ZE REVENGERS (FR) - (hegedű/bass/dob trió!) punk/rock
HOMBRE MALO (N) - doom/sludge

Szept. 21. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1500 Ft - fb-event
BARN BURNER (CAN) - stoner/metal
ALMOST FAILED (A) - melodic hardcore/metalcore
PETTYBONE (UK) - hardcore punk/riot grrrl
OCTAHEAD - metal/hardcore
(tukker)

Szept. 22. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1500 Ft - fb-event
WORMROT (SGP) - grindcore
MARUTA (USA) - grindcore
YOUTH VIOLENCE - hardcore punk/powerviolence
(tukker)

(Barn Burner/Wormrot kétnapos jegy: 2500 Ft)

Szept. 23. 20:00 - Győr, TBA - becsületkassza (Rosa Parks-turné támogató!) - fb-event
ROSA PARKS - math/post-rock
WATCHMYBAG - punk/hardcore

Szept. 24. 18:00 (koncertek 21:30-tól) - Budapest, Szabad Az Á - 400 Ft + vegan kaja - fb-event
SARABANTE (GR) - crust/dark hardcore
PFA - punk
PLAN BEER - punk
MARADÉK - punk
(antifa_budapest)

Szept. 27. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 800 Ft - fb-event
TRUST (DK) - progressive rock
TOWN PORTAL (DK) - math-rock
ROSA PARKS - math/post-rock
(bálványvér)

Szept. 28. 20:00 - Budapest, Szabad Az Á - 1200 Ft - fb-event
NAILBITER (UK) - hardcore punk
DISCARDED (UK) hardcore punk/d-beat
TŰRÉSHATÁR - punk/hardcore
POULSUNK - raw punk
(tukker)

!

Visszatér a koncertnaptár funkció, havi bontásban, és remélhetőleg a hónapot megelőző 25-én lesz kinn.

2011. augusztus 22., hétfő

Beszámoló: Defekt Weekend Part I. @ Zamárdi, Közösségi ház

Pénteken volt az első napja a szintén kétnapos Defekt Weekend-nek, ami másodszorra került megrendezésre a tavalyi év után. A helyszín nagyon király volt, éjfélig nyitva tartó CBA 2 percre, Balaton 5 percre, (az átlagos bulikhoz viszonyítva) rengeteg ember és természetesen király zenekarok. Egy ilyen eseményen pedig sajnos lehetetlenség minden bandát megnézni, úgyhogy tényleg csak azokról írnék, akik alatt a koncertteremben tartózkodtam.

The Tartuffe Plan: Ahogy várható volt sajnos, az 5 órás kezdésre még nem igazán érkezett meg senki, vagy nem akart bejönni, így kb tized magammal néztük meg Fefiék második koncertjét. Pedig mindenki sajnálhatja, mert nagyon, de nagyon jó volt, és most nem a menedzseri elfogultság beszél belőlem, haha. De most komolyan, ha többet koncerteznek (és próbálnak), illetve néhol kicsit változatosabbá faragják az egyébként remek, itthon meg aztán tényleg egyedüli témákat, akkor az ország legjobb INDIE bandája lehetnek. Meg persze, ha Fefi megtanul a mikrofonba énekelni :)

Plan Beer:
Sajnos az első két számról lekéstünk, így lemaradtam a személyes kedvenc Sétáról. A többi szám király volt, egyébként csodálkoztam az ő korai kezdésükön, gondolom másnap hazai pályán sokkal nagyobb megőrülés volt rájuk. Kár, hogy ilyen keveset játszanak amúgy, és akkor is főleg csak otthon.

Tyrell's Owl:
Nekik is a második koncertjük volt, és amíg múltkor a Raein előtt nekem kicsit szétesőnek tűnt, most iszonyatosan egyben volt az egész. Ebben nagy szerepe volt a hangzásnak, pont olyan hangos és a terem adottságai miatt megfelelően visszhangos volt, amit nekem találtak ki. Igaz, hogy ez például náluk egy kicsit az ének rovására ment, de azt meg bele lehetett azért hallani. Nagyon profi produkció volt, nálam az már mindenképp dicséretes, ha egy neocrust zenekar nem unok meg 2 szám alatt, hogy ennyire tetsszen, arra meg én sem számítottam.

Szexhead:
Tőlük bevallom őszintén többet vártam, mind a Szextank-os nyitástól, mind a Lömbihead-től. Kicsit fáradtnak tűnt a dolog, hiányoltam a nihilt, amit vártam. Bár ebben közrejátszott az is, hogy nekem megtörte a felénél bekövetkezett bandaváltás a dolgot, illetve a Szextank alatt a technika is kibabrált a zenekarral.

Kemény Henrik:
A múltkori szegedi koncertjük hatására most az ő koncertjüket vártam a leginkább. Igazából ugyanazt a faszaságot kaptam, mint akkor, talán az a múltkori kicsit erőteljesebb volt, de most sem csalódtam. Várom már nagyon a hanganyagot.

Dance Or Die:
A DoD bulikon szokásos őrületből kiindulva arra számítottam, hogy itt fokozottan nagy buli lesz a bandára, de sajnos ez most elmaradt, nem is értem, miért. Így csak egy simán okés koncert volt, remélem azért másnap Tapolcán jobban megmozgatták a népet.

A második napra sajnos nem sikerült eljutnom, úgy látszik, hogy ezeknek a kétnapos megmozdulásoknak csak az első napjára tudok eljutni, jövőre remélhetőleg pótolom.

Beszámoló: Kultfest '11 - 1. nap @ Budapest, Dürer kert

A Tukkerbooking Crew és a Chromechoes Promotion hívta életre az alábbi fesztivált, ami tulajdonképp 2 buli összemosásából keletkezett. A nyitó Torn From Earth-öt lekéstük, így az első zenekar akit megnéztük a Wasted Struggle volt. Számomra okés volt, kezdésnek mindenképp. Egyébként ebből a fajta sötét hardcore-ból nekem inkább a kaotikusabb, mint ez a fajta metálosabb áll közelebb a szívemhez. A hangzás, ami egyébként a Dürerben szerintem nem igazán szokott jó lenni, most sem volt igazán jól belőve, ráadásul még a gitárcuccal is voltak problémák néhol. Talán ami nem volt szimpatikus számomra, az a szerintem sokszor már túlzásba vitt mikrofoncsapkodás volt.
Aztán jött a Tombs, akiknek a zenéjükbe sajnos lusta voltam mélyebben beleásni magam, így csak azt tudtam, hogy mire számíthatok. Viszont, ami pozitív, hogy 100%-ig azt is kaptam, és ha már az előbb kritizáltam a hangosítást, akkor most viszont megjegyezném, hogy ők tökéletesen voltak hangosítva. Nagyon masszív, zajos, az arányokra figyelve, és még a tiszták is úgy szólaltak meg, ahogy kell. Így tényleg minden súlyával volt képes a zenekar hatni az egyébként egész szép számban összegyűlt közönségre. Ahogy várható volt, inkább az újabb, sludge-osabb témák kerültek előtérbe, a régebbi, black-esebb vonallal szemben. Viszont egy idő után sajnos számomra unalomba fulladt a produkció, így kb. 2 számmal a vége előtt elhagytam a koncerttermet, de tényleg nem számítottam arra, hogy ennyire tetszeni fog.
Végül a már itt is bemutatott The Secret lépett színpadra. Tőlük sajnos többre számítottam, nagyon fáradtnak hatott az előadás, bár a turné vége felé jártak már, tehát érthető. Főleg az új album számai szóltak, én nem is nagyon vettem észre régebbi dalt, mondjuk azokat nem is igazán ismerem. Egyébként nem vagyok egy nagy moshwarrior, de talán jót tett volna a bulinak, ha van egy kis mozgás, mert így ez sajnos tényleg nagyon nyugdíjasra sikeredett. Az hogy ilyen sokan lejöttek viszont mindenképp pozitívum, és terveztem menni a másnapi folytatásra is, de sajnos a fáradtság legyőzött.

2011. augusztus 17., szerda

Bare Arms


Egy újabb szerintem elég ismeretlen banda, pedig csajénekkel tolják, ráadásul még ausztrálok is (persze lehet, hogy csak nekem van ausztrál screamo fétisem). Sajnos csak két címtelen EP-t jelentettek meg (én az elsőt ajánlanám inkább), összesen 9 számmal. Zenéjük többnyire dallamos, ahol kell ott pedig kellően koszossá válik. A csajnak nagyon jól megy a hangja a zenéhez.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Suffix, We Were Skeletons, Beau Navire, L'antietam, Age Sixteen

myspace

Self-Titled EP (1) - 2009
Self-Titled EP (2) - 2010

2011. augusztus 15., hétfő

Beszámoló: Isaïah (BEL), Geraniüm (FR) @ Szabad Az Á, Budapest

Tegnap a bekecsi búcsúból visszaérve siettem a Szabad Az Á-ba, azonban a nyitó és visszatérő Think Again-nek így is csak az utolsó két számára értem be. Ezek alapján csak annyit tudtam levonni, hogy jobban tetszett élőben, mint lemezen, de azért még mindig nem az én zeném.

Most direkt ügyeltünk fenn arra, hogy hiába nem hallani semmit, mégse késsük le a Rosa Parks-ot. Az egyébként sajnos csekély létszámú közönség centrumában állva szinte tökéletesen szóltak a győri srácok, a tiszták mindenesetre tényleg nagyon jól be voltak lőve, viszont a váltásoknál a torzított részek kicsit erőtlennek tűntek. Egyébként jó volt látni, hogy a tegnapi hangosító srác tényleg a munkáját végezte, látszott rajta, hogy nem szarja le a dolgot és rak Darth Vader-effektet az énekre unalmában, mint ahogy már volt rá példa. Az Only The Lights volt szerintem megint a szett csúcsa, persze a többi EP-s szám is nagyon jó volt, most már kíváncsi leszek az új számokra. Ezzel kapcsolatban pedig olvassátok a zenekar blogját, ahol a jövőbeli kiadványok mellett az őszi naptárukat is, mert annyi koncertjük lesz, hogy kb. "hivatásos zenész" módba fognak kapcsolni a srácok.

Utánuk a francia Geraniüm következett. Csak kicsit hallgattam bele a koncert előtt a zenéjükbe, de azt leszűrtem, hogy ez az a fajta neocrust lesz, amit nem unok meg 1 szám után. És ez így is lett, magam is meglepődtem, hogy milyen lelkesen bólogatok. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy nem a d-beat-es részek voltak többségben, vagy legalábbis egyensúlyban voltak a belassulósabb részekkel. Egyébként tele volt az egész tipikus francia riffekkel, 3 ének volt, így nem vált monotonná a mély crust-hörgés, néhol pedig kifejezetten szkrímós volt az összhatás. Azért a szett 3/4-énél már nem igazán bírtam a meleget, amit a fények ontottak magukból. Mellesleg szerintem a Szabad Az Á egyetlen (na jó nem, de az egyetlen igazán zavaró) gyengesége a fény, ami szerintem sokszor megöli a hangulatot, főleg az elszállósabb zenekaroknál.

Végül a belga Isaïah rendezkedett be a színpad elé a dobos kivételével. Nem volt basszer, viszont két gitár volt, örülök, hogy legalább ennyire sikerült összeszedniük a felállást azok után, hogy mint már említettem, tavaly majdnem feloszlottak a taghiány miatt. Amíg a franciáknál kicsit gyengébben szólalt meg a produkció, ez most kifejezetten hangos volt, aminek nagyon örültem, mert a lemezeikből készült rip-ek viszont kifejezett halkak és rossz minőségűek, ezáltal nem is jön át annyira a zene. Tegnap pedig mindent lehetett hallani és érteni szerencsére. Egyébként teljesen evidens screamo-t játszottak, oktávozós káosz részek és reverb-delay pedálokkal segített post-rockos dallamok váltakoztak, sokszor mikrofon nélkül énekléssel, ami szerintem sokat dob ilyenkor. Élőben megértettem, hogy miért June Paik-rajongóknak ajánlják zenéjüket, néhol tényleg túl német volt. De ez nem jelenti azt, hogy rossz lett volna, sőt, nagyon is élveztem az előadásukat, szerencsére nem is játszottak túl sokat, vasárnap estére tökéletes volt. Kár, hogy ilyen kevesen voltak.

2011. augusztus 14., vasárnap

I Had Plans


Úgy látszik, a portugál underground az anyatejjel együtt szívta magába az At The Drive-In diszkográfiát. Az Adorno tago(ka)t is magába foglaló I Had Plans még 2008-ban jelentkezett első felvételével, amin a komplexitás és a lendület volt az elsődleges jellemző, természetesen a már kötelező mesemondós énekkel. Az 5 számos demo-n egyetlen unalmas pillanat sem volt, éppen ezért nem csoda, hogy nagy várakozás előzte meg az idén már végre megjelent nagylemezt, amely a The Perception of Beauty Is a Moral Test címet kapta. Ezen a srácok már kicsit visszavettek a tempóból, a statikusabb dalokban a komplexitás helyett a progresszivitás lépett előre. A már említett ATD-I, természetesen Adorno és The Fall Of Troy rajongóknak kötelező!

Azoknak, akik szeretk az alábbiakat: At The Drive-In, Adorno, The Fall Of Troy, Kidcrash, Hot Cross

facebook

Demo - 2008 (scene)
The Perception Of Beauty Is A Moral Test - 2011 (scene)

2011. augusztus 12., péntek

Lumber Lung


A múltidézés a színtéren belül szerintem mindig nagy sikernek fog örvendeni, épp ezért már azt is hihetnénk, hogy ez a legkönnyebb recept, amit egy banda bevethet. Pedig valójában ez nem így van, hiszen hogy a dolog tényleg működjön, nagyon jól kell csinálni. A Santa Barbara-ról származó Lumber Lung szerencsére nagyon is jól csinálja, hiszen úgy képes megidézni a 80'-as évek végére, 90'-es évek elejére-közepére jellemző emo - amit, ma már inkább csak dallamos punk-nak neveznénk -, hogy az egyáltalán nem válik unalmas, és a sajátos témáknak és hangzásnak hála még réginek sem tűnik. Mindehhez még csak hozzátesz a női ének. Az év egyik legjobb debütje (mintha ezt már mondtam volna, de akkor is igaz).

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: 1905, The Pine, Radio Burroughs, The Hated, Anomie

blog / bandcamp

Self-Titled - 2011

2011. augusztus 10., szerda

Isaïah


Az alábbi banda az egyike a néhánynak, akik tesznek arról, hogy Belgium se maradjon le a screamotérképről. Pedig szegények már vagy kétszer majdnem feloszlottak különböző tagproblémák miatt, de szerencsére mindig talpra álltak. Elszállós, dallamos részekkel keverik az egyébként jellemzően európai screamo-t, a szövegek pedig franciául vannak. Töltés!

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: June Paik, Daitro, Welcome The Plague Year, Mihai Edrisch, I Not Dance

facebook

Demo - 2007 (scene)
Tour CD - 2008 (scene)
Ils Consomment, Prient et Tuent Mais Ne Pensent Pas - 2009 (scene)
Split with The Bride Of Changes - 2009 (scene)
Connections II: 6-way Split with Adorno, The Saddest Landscape, Suis La Lune, Kias Fansuri and Captain, Your Ship Is Sinking - 2010 (scene)

Beszámoló: Alaskan (CAN) @ Szabad Az Á, Budapest

Szokás szerint 2 hetes késéssel, de ígéretem szerint íme a beszámoló a július 25-i buliról, amit a kanadaiak jófejsége miatt tényleg muszáj megírnom. Pedig az elején úgy tűnt, hogy nem is lesz koncert (mármint a magyar zenekarok részéről), hála egy félreértésnek és a svédek dobosának. Ugyanis hiába volt lebeszélve, hogy a szokásokhoz híven a turnézó zenekarok kölcsönadják nekünk az alapokat, mert mint kiderült, ez csak a turnémenedzser ígérete volt, aki meg elfelejtette erről tájékoztatni a bandákat. Érdekes, hogy mégis csak a dobos volt, aki ezen felháborodott, nekem például simán kölcsönadta a gitárosuk a ládát és még készségesen segített összerakni is.

Nemsokára megoldódott a dobkérdés szerencsére, mi 8-kor készen is álltunk a kezdésre, ekkor azonban az emberek hiánya volt a probléma. Végül aztán többszöri nekikezdés után háromnegyed kilenckor tényleg bele is kezdtünk a szűk húsz perces szettünkbe a Wolf Shaped Clouds-zal, és szerencsére néhányan már a színpad elé is megérkeztek. Egyébként sikerült mindenütt, ahol csak lehetett elrontanunk a számokat, bár azért az Illness-es bulit nem sikerült alulmúlni. Én még így is örülök, hogy játszhattunk, főleg, hogy majdnem le is kellett mondanunk a bulit betegség miatt. Ezután még szinte el sem kezdtünk lepakolni a színpadról, mikor az Alaskan dobosa már felugrott hozzánk, hogy mindenképpen cserélnünk kell velük az egyébként frissen elkészült demokazinkból. Nah ennek nagyon megörültem, hogy még ilyen szar produkció után is van, aki értékeli a zenénket, haha.

Utánunk jött az Icaros, akiknek nemrég jött ki a tavalyi demo után az első EP-jük. Az átszerelés alatt felmentem dumálni, aminek az lett a vége, hogy sajnos csak a szett végére értem vissza (mondjuk ebben közrejátszott a becsukott teremajtó is, ami miatt nem hallottam, hogy elkezdődött a koncert). Amit láttam az király volt, az emberek is többen voltak, a hangosítás nem volt a legjobb sajnos. Majd legközelebb pótolom a szett első felét is.

A svéd Galvano-ról már nem véletlenül maradtam le, bár a beszámolók alapján nem veszítettem sokat. Mondjuk aki éli a motoros riffekkel telerakott sludge-t, az csekkolja őket.

Végül jött az Alaskan, akik Kanadából, Ottawa-ból származnak. Ez volt az első EU-turnéjuk, az idén megjelent Adversity; Woe lemezt jöttek népszerűsíteni. Mint már említettem, ők inkább az egyszerűbb, de keményebb vonalas post-metalt képviselik, ami lemezen tényleg működik is, de élőben sajnos néhol igencsak butának hatott az egész. Ez nem az jelenti, hogy rossz volt, de sajnos nem volt sem elég atmoszférikus, sem pedig olyan kemény, mint amilyen kellett volna, hogy legyen. Lehet, hogy ebben a hangzás is közrejátszott. Ettől függetlenül jár a srácoknak a pacsi, mert még így is jó volt hallani a számokat, ráadásul nem is nyújtották el annyira a dolgot, hogy unalmas legyen. Egyébként szerintem ismét jól reprezentálja a svéd dobos hozzáállását, hogy az utolsó előtti szám során bekövetkezett pergőbőrszakadás után is ahelyett, hogy ő segített volna, mi adtuk kölcsön a pergőnket.

Aztán dumálgattunk még a kanadaiakkal, megejtettük a cserét is, aminek eredményeképp megkaptuk az ő kazikiadójuk által készített új thedischordofaforgottensketch album próbapéldányait. Amin meg a leginkább meglepődtem, hogy mikor megtudták, hogy mi, mint helyi előzenekar nem kapunk pénzt - ami egyáltalán nem meglepő és nem is baj -, az ő bevételükből akartak nekünk pénzt adni, hogy támogassanak minket. Nah ilyenben még tényleg nem volt részem. Szóval, ha nem is voltál ott, legalább tényleg hallgass bele a zenéjükbe.