Beszámoló: Kultfest '11 - 1. nap @ Budapest, Dürer kert

A Tukkerbooking Crew és a Chromechoes Promotion hívta életre az alábbi fesztivált, ami tulajdonképp 2 buli összemosásából keletkezett. A nyitó Torn From Earth-öt lekéstük, így az első zenekar akit megnéztük a Wasted Struggle volt. Számomra okés volt, kezdésnek mindenképp. Egyébként ebből a fajta sötét hardcore-ból nekem inkább a kaotikusabb, mint ez a fajta metálosabb áll közelebb a szívemhez. A hangzás, ami egyébként a Dürerben szerintem nem igazán szokott jó lenni, most sem volt igazán jól belőve, ráadásul még a gitárcuccal is voltak problémák néhol. Talán ami nem volt szimpatikus számomra, az a szerintem sokszor már túlzásba vitt mikrofoncsapkodás volt.

Aztán jött a Tombs, akiknek a zenéjükbe sajnos lusta voltam mélyebben beleásni magam, így csak azt tudtam, hogy mire számíthatok. Viszont, ami pozitív, hogy 100%-ig azt is kaptam, és ha már az előbb kritizáltam a hangosítást, akkor most viszont megjegyezném, hogy ők tökéletesen voltak hangosítva. Nagyon masszív, zajos, az arányokra figyelve, és még a tiszták is úgy szólaltak meg, ahogy kell. Így tényleg minden súlyával volt képes a zenekar hatni az egyébként egész szép számban összegyűlt közönségre. Ahogy várható volt, inkább az újabb, sludge-osabb témák kerültek előtérbe, a régebbi, black-esebb vonallal szemben. Viszont egy idő után sajnos számomra unalomba fulladt a produkció, így kb. 2 számmal a vége előtt elhagytam a koncerttermet, de tényleg nem számítottam arra, hogy ennyire tetszeni fog.

Végül a már itt is bemutatott The Secret lépett színpadra. Tőlük sajnos többre számítottam, nagyon fáradtnak hatott az előadás, bár a turné vége felé jártak már, tehát érthető. Főleg az új album számai szóltak, én nem is nagyon vettem észre régebbi dalt, mondjuk azokat nem is igazán ismerem. Egyébként nem vagyok egy nagy moshwarrior, de talán jót tett volna a bulinak, ha van egy kis mozgás, mert így ez sajnos tényleg nagyon nyugdíjasra sikeredett. Az hogy ilyen sokan lejöttek viszont mindenképp pozitívum, és terveztem menni a másnapi folytatásra is, de sajnos a fáradtság legyőzött.

Beszámoló: Summer Blast Fest

Szerdán egy nagyszabású DIY koncertre voltak hivatalosak a punkok a főváros szívében. Vagyis hát a nagyszabású jelző inkább a zenekarok számát hivatott hangsúlyozni, hiszen 5 külföldi és 1 magyar, tehát - gyors fejszámolás - összesen 6 banda váltotta egymást a színpadon.

A helyszín a 8. kerületi Roham bár, amely friss áldozata a hazai undergroundnak. Hangulatos hely, király kiülős résszel, a koncertterem is pofás, egy egész falat beborító tükör van a színpad mögött, így a karatekirályoknak nem kell a youtube-os bootlegekre várni, hogy csekkolhassák improvizált koreográfiáikat. Az egyetlen negatívum az énekcucc, mert kettő kb. 20 wattos hangfalról szól az ének, és ez tegnap este sikeresen meg is ölt 1-2 produkciót...

Eredetileg a kezdés 19:30-ra volt kiírva, gondoltam 6 zenekar esetén hétköznap még akár talán be is tartják. Azonban most már csak nevetek magamon, hogy mikor elindultam fél 8 körül, arra gondoltam, hogy lekésem a nyitóbandát. Körülbelül 1 órás késéssel indult a buli, még pedig a Wasted Struggle fellépésével. Ilyen jóféle döngölős hardcore-t nyomnak (nem, nem a Hatebreedre gondolok...), mocskos, sötét riffekkel és masszív leállásokkal. Már láttam őket 2x korábban, és eddig mindig elment mellettem a produkció, viszont tegnap sikerült olyan súlyosnak hatnia, mint amilyennek lennie kéne, és még az sem zavart (najó, egy kicsit azért igen), hogy azért elég öcsi a zene. Viszont hiányzott az ének, és nemcsak azért mert elbaszódott a hangcucc, hanem maga a kraft hiányzik nekem a vokálból, mert ehhez a zenéhez kötelező egy tökös ének szerintem.

Utánuk a török Never Reach Home következett, akik az este kakukktojása voltak, hiszen a sok grind/thrash/crust között ők a Daggermouth-régi Set Your Goals vonalon mozgó pop-punkot játszanak. Ráadásul elég ügyesen, csak sajnos az énekből semmit (de tényleg semmit) nem lehetett hallani... Így hát ez eléggé lehúzta az összképet, pedig én esküszöm a fejemben külön énektémákat találtam ki a számok közben, de azért jó lenne őket rendesen is látni egyszer.

Jött a görög Ruined Families, akik indie/black metalként voltak hirdetve, így kiváncsian füleltem bele myspace-en a dalokba. Hát a black metal és az indie csak a myspace-es stílustagek közt volt ott, a zene viszont inkább az egyre divatosabb dark hardcore bandákat idézte. Sebaj, szeretem én az ilyet, és kellemes meglepetést is okoztak az este legjobb koncertjével. Az éneket a szervezők igyekeztek megjavítani, és a házimozi hangfalak helyett egy gitár fej+ládáról szólt az est hátralevő részében. A szett első felében még el-eltűnt az ének, azonban a második felében már konstans működött minden. Kár, hogy nem volt tökéletes a hangosítás, mert ez a fajta zene, mint ahogy az énekesük is mondta, akkor jó igazán, ha hangos. De azért így is teljesen pozitív összképet alkotott ki bennem a fellépésük, a számok között mikrofon nélkül, a termet túlkiabálva nyílvánított köszönetet az énekes több alkalommal, ami nem tűnt erőltetettnek sem, mint sokszor szokott. Tényleg egy ígéretes banda szerintem, mindenképp nézz utánuk.

A negyedik fellépő az este folyamán a spanyol Disturbance Project volt, amiben "2 DENAK TAG JÁTSZIK!!!". Akik otthon vannak a grindcore-ban, azoknak ez sokat jelentett, mint maga a koncert is, de mivel én nem igazán élem ezt a fajta zenét, főleg nem itthon hallgatva, inkább csak nyugisan figyeltem az előadást. Maga a koncert egyáltalán nem volt rossz, sőt, lebaszta az ember fejét, úgy ahogy egy ilyen zenekarnak kell, ment rá a mozgás is elöl. Viszont túl sokat játszottak, szerintem ha 4-5 számmal kevesebbet játszottak volna (ami kb. 6 percet jelent), akkor nem fulladt volna unalomba a vége.

A Never Reach Home 3 tagja ezután újra elfoglalta a színpadot, de most az Ultimate Blowup-ként, így egy rövid, de annál intenzívebb hardcore szett volt kilátásban. És ez így is lett, nagyon jól működött a powerviolence így az este vége felé is, a fáradtságnak semmi jele nem mutatkozott sem a közönségen, sem a zenészeken, és a végén a pitben már repültek a ruhadarabok, ment a singalong és a mozgás.

A záró zenekar a svéd Fredag Den 13:E volt, akik dallamosabb d-beat/crustot játszottak. Itt már egyre többen váltak meg ruhájuktól és rajtuk volt a legnagyobb megőrülés, a zene tökéletesen passzolt a közönség hangulatához. Viszont nekem 15 perc alatt kissé unalmassá vált már a zene, túl sok volt benne a "rock'n roll-os" elem, jobban szeretem az epikusabb crust-ot. Így aztán kb. fél 2-kor elindultam haza, mint kiderült, távozásom után már teljes volt a pucérság, nudista strandot megszégyenítő pit alakult ki. Hát az a helyzet, hogy azért még így sem bánom, hogy eljöttem :D.