Sok-sok nehézség ellenére július 31-én Budapesten járt a portugál Adorno és az amerikai Eric Ayotte. Most direkt visszakerestem a pontos dátumot, január 9-e óta leveleztem Joao-val, az Adorno egyik gitárosával. Már így az emaileken keresztül is érződött milyen jófejek, direkt úgy csinálták meg a turnétervet, hogy pénteken vagy szombaton érkezzenek ide. Aztán mégis voltak problémák, úgy volt, hogy mégsem tudom megcsinálni, ekkor csatlakozott Botond és Balázs, akiknek ezúton is köszönet. Aztán meg azzal volt probléma, hogy - miattam - későn kezdtünk el klubot keresni, hát nem is találtunk. Ezért kellett végül a próbaterembe vinni a koncertet, amit azóta viszont egyáltalán nem bánok.
Sajnos a 8 órás kezdést nem sikerült tartani, mert még nem volt ott a próbaterem tulaja, így csak később tudtuk elkezdeni berendezni a "koncerttermet". Közben a hullafáradtan, 12 órás romániai kocsikázás után érkező srácok megvacsoráztak lenn a lomtalaníást túlélt bútorok között. 9-kor végül is kezdett a Fuseism, akik viszonylag újak ebben a felállásban, a tagok múltja, vagy inkább jelene viszont eleve garancia a diy-profizmusra és a jó zenére. Nagy meglepődésünkre, vagyis részemről mindenképp, egész sokan jöttek el, ami a körülmények, a kevés promózás miatt tényleg meglepő volt számomra, illetve, hogy őszinte legyek, nem hittem volna, hogy az este során fellépő zenekarok megmozgatnak ennyi embert. Szóval vissza a Fuseism-ra, király volt, sajnos az énekcuccal voltak problémák, de amúgy nagyon jól szólt az egész, és ez amúgy az összes zenekarra igaz. Érdekes, hogy amikor nem "rontja el" egy profi hangosító, akkor milyen jól szól minden. Megszólaltak a demo-s számok, amiket mindenképp szedj le, ha még nem tetted volna. Főleg, ha csipázod a szörfös cuccokat és/vagy a Fugazi-t, Hüsker Du-t. Azért érezhető volt néhol, hogy már több, mint egy hónapja nem próbáltak, de
mégis kihozták a legtöbbet véleményem szerint a produkcióból. Ha kiváncsi vagy, csütörtökön a Dürerben meglesheted őket, részletek 2 poszttal korábban.
Következett a szentesi Libido Wins, akiknek nemrég jelent meg a 2009-ben felvett "új" albuma. Magukat "Magyarország leggyűlöltebb zenekaraként" konferálta fel a frontember, amit igazándiból nem értek, mert szerintem feleslegesek ezek az erőltetett dolgok, és sajnos lehúzza - nálam mindenképp - a zenei, vagyis a lényeges részt. Mert amúgy albumon is elég jók, ügyesen keverik a hardcore-t egyébb trükkösebb elemekkel, jó volt látni, hogy a szokásos punk/hc akkordok helyett milyen számomra érdekesebb lefogások vannak a gitártémákban. És élőben még jobban bejött az a néhány szám, amit megnéztem, mert hála Ádámnak és a jó helyre felszerelt radiátornak, ki kellett mennem a teremből. Tudom, hogy "no mercy in the pit", de akkor is kurvára fájt a hátam, és nem akartam Eric és Adorno alatt szenvedni, úgyhogy inkább kimentem és az LW második fele alatt szenvedtem. Ami amúgy ahogy a többiektől hallottam nagyon beindult a végére, a portugáloknak is nagyon tetszett elvileg a show. Hát én ezalatt jó szokásomhoz híven végig disztróztam, és szintén szokás szerint nem vettem végül semmit, pedig nagyon jó lemezek és könyvek (!) voltak terítéken.
Némi pakolászás után Eric Ayotte foglalt el az euro raklapokból épített színpad előtt egy kis területet. Kiderült, hogy a repülőtér és otthona között sajnos eltörte az akusztikus gitárját, így már csak egy elektronikussal tudott elutazni. Ez és a mikrofon használata kicsit zavaró volt az ő előadásait ismerve, de végül ez nem is számított. Hihetetlenül közvetlen volt a közönséggel szemben, persze ebben volt egy kis showmankedés is, de teljesen jól állt neki. Végtére is neki egy egész zenekart kell helyettesítenie. Játszott számokat az új és régi kiadványokról egyaránt, közben meginvitált mindenkit kidobósozni Bloomingtonba, ha arra járnánk, vagy épp örömét
fejezte ki, hogy egy igazi punk koncerten játszik, ami otthonára emlékeztette így két hét után. A csúcspont pedig mindenképp a Fallujah alatt volt, ami szerintem a legjobb száma. Amikor gitár nélkül énekelte a középső "mother, dear mother..." kezdetű részt, szabályosan kirázott a hideg, természetesen jó értelemben véve. A szám egyébként az iraki háborúról szól, és konkrétan a fallujahi tragédiáról. Az emberek tapsikoltak a számok alatt, Eric pedig teljesen őszinte beleéléssel énekelt és gitározott.
Végül pedig jöttek az Adorno-s srácok, akik idén már 4 új kiadvánnyal dicsekedhetnek, és ugyan ezek egyik sem nagylemez, mégsem tagadhatjuk, hogy szerencsére milyen aktívak 2010-ben. Ez annak "köszönhető", hogy tavaly és még idén év elején sem tudtak igazán mind együtt zenélni, hiszen volt, aki az USA-ban tanult és szeptemberben indul vissza. De ennyit a pletyikből, térjünk a koncertre. Sikeresen megszüntették az eredeti világítást a teremben, hogy arról saját maguk intézkedjenek és így még inkább hangulatossá tegyék az előadást. Várható volt, hogy - sajnos - az új dalok fogják kitölteni a szettet, mégis sikerült sokkal hatásosabban megszólaltatni azokat,
köszönhető ez a 3 gitárnak és a sok delay pedálnak. Azért érkeztek egyébként 3 gitárral, mert Diogo nem tudott elmenni a Fluff Fest-re, ezért magukkal hozták Oscar-t, aki amúgy az I Had Plans-ben gitározik. Viszont a Fluffon után már Diogo is csatlakozott a csapathoz, így 3-an léptek fel a turné maradék állomásain. Persze mint kiderült Oscar sokszor csak improvizál, de így is sokkal jobb lett az összhatás. Külön meg kell jegyeznem, hogy Ricardo milyen zseniálisan dobol, lemezen nem is lehet észrevenni, de élőben egyszerűen lenyűgöző volt. Sokszor csak kerestem az állam egy-egy téma után. Az új számokra nem is lehetett természetesen beindulni, mint más
hardcore koncerteken, de az Untitled-ben felhangzó singalong-ba a közönség is becsatlakozott, máskor meg többen - még én is - a közönség tetején kötöttek ki, és végül még egy régi számot is hallhattunk zárásként, a Meaninget. Szerencsére senki sem mozdult és több számért könyörügtünk, így ráadásként pedig a Theoretically Driven-t játszották a srácok. Na erre meg már beindult mindenki, emberek a levegőben, a mikrofonnál pedig többen énekeltük, hogy "waiting for regret!", így Braulio már nem is fért oda, és hely hiányában hátracsüccsent a színpadra. Zseniális befejezése volt ez az egész estének.
Még a lepakolás, a terem visszarendezése és a merchárusítás miatt kicsit kénytelenek voltunk maradni, aztán olyan fél1-1 körül elindultunk a helyről, és mivel a csapat nagyrésze a városnézésre szavazott, a Budai Várba vettük az irányt. Útközben többen is áradoztak, hogy milyen király este volt, Diogo például az egész turné eddig legjobb koncertjének nevezte, és amíg a Mammútnak ezt nem tudtam elhinni szerdán, tőle nagyon is őszintének tűnt. Mondjuk ő volt az, aki nem volt a Fluff-on, de akkor is... :) Ez azért is esett jól, mert azért féltem, hogy a hely azért ciki lesz nekik, de azzal is nagyon meg voltak elégedve, mondjuk ők Lisszabonban egy mosodába szoktak koncertet szervezni. Negyed 4-ig voltunk kinn végül a városban, aztán már mindenki nagyon várta, hogy lefeküdhessen, nem csoda... Másnap reggel nem sikerült kikerülni édesapám vendégszeretét sem, így többek közt a pálinka és az unicum miatt sem sikerült időben elindulniuk, ha jól tudom el is késtek Krakkóból.
Mindenesetre ez az este és persze a másnap reggel minden várakozásomat felülmúlta, mind a közönség és a hangulat szempontjából, és persze hogy ilyen jófejek voltak Joaoék és Eric egyaránt. Mondjuk ez várható volt, de akkor is. Remélem minél hamarabb visszatérnek. És ha nem is mind, de Ricardo és Oscar már lehet, hogy télen ide látogatnak, de erről majd még később... :)
Képek az estéről!
NSK-s beszámoló Fefitől!
Rádi, a Fuseism énekesének beszámolója!
Sajnos a 8 órás kezdést nem sikerült tartani, mert még nem volt ott a próbaterem tulaja, így csak később tudtuk elkezdeni berendezni a "koncerttermet". Közben a hullafáradtan, 12 órás romániai kocsikázás után érkező srácok megvacsoráztak lenn a lomtalaníást túlélt bútorok között. 9-kor végül is kezdett a Fuseism, akik viszonylag újak ebben a felállásban, a tagok múltja, vagy inkább jelene viszont eleve garancia a diy-profizmusra és a jó zenére. Nagy meglepődésünkre, vagyis részemről mindenképp, egész sokan jöttek el, ami a körülmények, a kevés promózás miatt tényleg meglepő volt számomra, illetve, hogy őszinte legyek, nem hittem volna, hogy az este során fellépő zenekarok megmozgatnak ennyi embert. Szóval vissza a Fuseism-ra, király volt, sajnos az énekcuccal voltak problémák, de amúgy nagyon jól szólt az egész, és ez amúgy az összes zenekarra igaz. Érdekes, hogy amikor nem "rontja el" egy profi hangosító, akkor milyen jól szól minden. Megszólaltak a demo-s számok, amiket mindenképp szedj le, ha még nem tetted volna. Főleg, ha csipázod a szörfös cuccokat és/vagy a Fugazi-t, Hüsker Du-t. Azért érezhető volt néhol, hogy már több, mint egy hónapja nem próbáltak, de
mégis kihozták a legtöbbet véleményem szerint a produkcióból. Ha kiváncsi vagy, csütörtökön a Dürerben meglesheted őket, részletek 2 poszttal korábban.
Következett a szentesi Libido Wins, akiknek nemrég jelent meg a 2009-ben felvett "új" albuma. Magukat "Magyarország leggyűlöltebb zenekaraként" konferálta fel a frontember, amit igazándiból nem értek, mert szerintem feleslegesek ezek az erőltetett dolgok, és sajnos lehúzza - nálam mindenképp - a zenei, vagyis a lényeges részt. Mert amúgy albumon is elég jók, ügyesen keverik a hardcore-t egyébb trükkösebb elemekkel, jó volt látni, hogy a szokásos punk/hc akkordok helyett milyen számomra érdekesebb lefogások vannak a gitártémákban. És élőben még jobban bejött az a néhány szám, amit megnéztem, mert hála Ádámnak és a jó helyre felszerelt radiátornak, ki kellett mennem a teremből. Tudom, hogy "no mercy in the pit", de akkor is kurvára fájt a hátam, és nem akartam Eric és Adorno alatt szenvedni, úgyhogy inkább kimentem és az LW második fele alatt szenvedtem. Ami amúgy ahogy a többiektől hallottam nagyon beindult a végére, a portugáloknak is nagyon tetszett elvileg a show. Hát én ezalatt jó szokásomhoz híven végig disztróztam, és szintén szokás szerint nem vettem végül semmit, pedig nagyon jó lemezek és könyvek (!) voltak terítéken.
Némi pakolászás után Eric Ayotte foglalt el az euro raklapokból épített színpad előtt egy kis területet. Kiderült, hogy a repülőtér és otthona között sajnos eltörte az akusztikus gitárját, így már csak egy elektronikussal tudott elutazni. Ez és a mikrofon használata kicsit zavaró volt az ő előadásait ismerve, de végül ez nem is számított. Hihetetlenül közvetlen volt a közönséggel szemben, persze ebben volt egy kis showmankedés is, de teljesen jól állt neki. Végtére is neki egy egész zenekart kell helyettesítenie. Játszott számokat az új és régi kiadványokról egyaránt, közben meginvitált mindenkit kidobósozni Bloomingtonba, ha arra járnánk, vagy épp örömét
fejezte ki, hogy egy igazi punk koncerten játszik, ami otthonára emlékeztette így két hét után. A csúcspont pedig mindenképp a Fallujah alatt volt, ami szerintem a legjobb száma. Amikor gitár nélkül énekelte a középső "mother, dear mother..." kezdetű részt, szabályosan kirázott a hideg, természetesen jó értelemben véve. A szám egyébként az iraki háborúról szól, és konkrétan a fallujahi tragédiáról. Az emberek tapsikoltak a számok alatt, Eric pedig teljesen őszinte beleéléssel énekelt és gitározott.
Végül pedig jöttek az Adorno-s srácok, akik idén már 4 új kiadvánnyal dicsekedhetnek, és ugyan ezek egyik sem nagylemez, mégsem tagadhatjuk, hogy szerencsére milyen aktívak 2010-ben. Ez annak "köszönhető", hogy tavaly és még idén év elején sem tudtak igazán mind együtt zenélni, hiszen volt, aki az USA-ban tanult és szeptemberben indul vissza. De ennyit a pletyikből, térjünk a koncertre. Sikeresen megszüntették az eredeti világítást a teremben, hogy arról saját maguk intézkedjenek és így még inkább hangulatossá tegyék az előadást. Várható volt, hogy - sajnos - az új dalok fogják kitölteni a szettet, mégis sikerült sokkal hatásosabban megszólaltatni azokat,
köszönhető ez a 3 gitárnak és a sok delay pedálnak. Azért érkeztek egyébként 3 gitárral, mert Diogo nem tudott elmenni a Fluff Fest-re, ezért magukkal hozták Oscar-t, aki amúgy az I Had Plans-ben gitározik. Viszont a Fluffon után már Diogo is csatlakozott a csapathoz, így 3-an léptek fel a turné maradék állomásain. Persze mint kiderült Oscar sokszor csak improvizál, de így is sokkal jobb lett az összhatás. Külön meg kell jegyeznem, hogy Ricardo milyen zseniálisan dobol, lemezen nem is lehet észrevenni, de élőben egyszerűen lenyűgöző volt. Sokszor csak kerestem az állam egy-egy téma után. Az új számokra nem is lehetett természetesen beindulni, mint más
hardcore koncerteken, de az Untitled-ben felhangzó singalong-ba a közönség is becsatlakozott, máskor meg többen - még én is - a közönség tetején kötöttek ki, és végül még egy régi számot is hallhattunk zárásként, a Meaninget. Szerencsére senki sem mozdult és több számért könyörügtünk, így ráadásként pedig a Theoretically Driven-t játszották a srácok. Na erre meg már beindult mindenki, emberek a levegőben, a mikrofonnál pedig többen énekeltük, hogy "waiting for regret!", így Braulio már nem is fért oda, és hely hiányában hátracsüccsent a színpadra. Zseniális befejezése volt ez az egész estének.
Még a lepakolás, a terem visszarendezése és a merchárusítás miatt kicsit kénytelenek voltunk maradni, aztán olyan fél1-1 körül elindultunk a helyről, és mivel a csapat nagyrésze a városnézésre szavazott, a Budai Várba vettük az irányt. Útközben többen is áradoztak, hogy milyen király este volt, Diogo például az egész turné eddig legjobb koncertjének nevezte, és amíg a Mammútnak ezt nem tudtam elhinni szerdán, tőle nagyon is őszintének tűnt. Mondjuk ő volt az, aki nem volt a Fluff-on, de akkor is... :) Ez azért is esett jól, mert azért féltem, hogy a hely azért ciki lesz nekik, de azzal is nagyon meg voltak elégedve, mondjuk ők Lisszabonban egy mosodába szoktak koncertet szervezni. Negyed 4-ig voltunk kinn végül a városban, aztán már mindenki nagyon várta, hogy lefeküdhessen, nem csoda... Másnap reggel nem sikerült kikerülni édesapám vendégszeretét sem, így többek közt a pálinka és az unicum miatt sem sikerült időben elindulniuk, ha jól tudom el is késtek Krakkóból.
Mindenesetre ez az este és persze a másnap reggel minden várakozásomat felülmúlta, mind a közönség és a hangulat szempontjából, és persze hogy ilyen jófejek voltak Joaoék és Eric egyaránt. Mondjuk ez várható volt, de akkor is. Remélem minél hamarabb visszatérnek. És ha nem is mind, de Ricardo és Oscar már lehet, hogy télen ide látogatnak, de erről majd még később... :)
Képek az estéről!
NSK-s beszámoló Fefitől!
Rádi, a Fuseism énekesének beszámolója!
