2010. augusztus 31., kedd

Suffocate For Fuck Sake


Újfent úgy kezdem a posztot, hogy nem élem a post-metalt, de... Ez a banda zseniális, és azon túl, hogy a zene maga mennyire jó, fokozza a kiváncsiságot, hogy úgy néz ki, mintha ez a banda nem is létezne. Nincs egy fotó, egy videó, a 2008-as album bookletjében még a tagok sincsenek felsorolva... További érdekesség, hogy mindkét albumon bevágásokkal dobják fel az epikusra nyújtott számokat, és mindkét album 1-1 emberről szól. Az első Hansról, aki a hátfájdalmai miatt nem tud leülni. A másodikban pedig egy elmegyógyintézetből kikerült lány emlékezik vissza édesanyja, barátja és volt orvosa segítségével. Ha a nagyon jól eltalált post-metal/screamo keverék nem is tudna megfogni, azért a sztorik miatt érdemes csekkolni.

Linkek a 2008-as album szövegkönyvéhez, amelyben benne vannak a párbeszédek is, angolul:
1, 2, 3, 4, 5,

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Heaven In Her Arms, Time To Burn, Envy, Rosetta, Balboa

myspace

Self-Titled - 2004
Blazing Fires And Helicopters On The Frontpage Of The Newspaper. There's A War Going On... - 2008 (scene)

Matsuri


5 amcsi srác, akik a méltán nagynevű Bay Area-i szcénából zúdítják ránk zenéjüket, ami tökéletes példa arra, hogy ehhez a fajta zenéhez nem szükséges a profizmus, elég ha őszinte. Kellően dallamos, játékos, itt-ott matekos, és kellően ügyetlen ahhoz, hogy 100%-osan a magunkénak érezzük. Reményt ad, hogy talán én is csinálok majd valami ehhez hasonlóan fasza zenét :)

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: L'antietam, Loma Prieta, Cowboys Are Indians, We Were Skeletons, Storm The Bastille

myspace

Feast Of The Unicorn - 2007 (scene)
Whales - 2007 (scene)
Split with Deers - 2008 (scene)
Sell My Pipe If You Want To: Split with Moldar - 2009 (scene)

2010. augusztus 29., vasárnap

Welcome The Plague Year


Íme egy klasszikus az évtized elejéről. Két elég kaotikus amcsi emo banda tagjai alkották a WTPY-t, név szerint a Joshua Fit For Battle és a Neil Perry. Így hát nem csoda, hogy a káosz továbbélt ebben a formációban is, ráadásul sikerült kiegészíteniük, kibővíteniük zenéjüket a City Of Caterpillar-re emlékeztető sötét és katartikus post-rock részekkel. Ajánlott mindenkinek, különösen annak, aki szereti a 2000-es évek elejét meghatározó amerikai szcénát.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: City Of Caterpillar, Funeral Diner, Portraits Of Past, Joshua Fit For Battle, Majority Rule

myspace

Demo - 2003 (scene)
Split with Funeral Diner - 2004 (scene)
Self-Titled - 2004 (scene)
Split with Ampere - 2005 (scene)

2010. augusztus 28., szombat

!!!

Újabb menüponttal bővül a blog, amely nem más, mint egy koncertnaptár. Logikusan nem fog minden honi koncert kikerülni, de amelyiknek úgy érzem, hogy ott a helye, az kinn lesz.

Hammers


Egy újabb poszt, aminek a témája egy olyan zenekar, akik a mostanság egyre "divatosabb" dark hardcore-ban nyomulnak. Az angol Kalapácsok amellett, hogy kifejezetten technikásan és mocskosan kombinálják ezt a (neo)crust-tal, még élőben is nagyon jófejek, mint ahogy az itt kiderült. Meg hát a koncert is elég lehengerlő volt, van róla beszámoló, ha csak most keltette volna fel az érdeklődésed. Jobb később, mint soha... És ha bejön, akkor érdemes odafigyelni a srácokra, mert egy rakat kiadványt ígérnek a közeljövőre.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: From Ashes Rise, His Hero Is Gone, Alpinist, Fargo, Cursed

myspace

Year One - 2009
Orogeny - 2010 (scene)
Split with Dolcim - 2010 (scene)

2010. augusztus 27., péntek

Raein


Ennek a posztnak a megírását rá akartam tukmálni Fefire, de ő ugyanazon ok miatt adta vissza az írás jogát, mint amiért én átadtam volna. Ugyanis nem igazán tudom, hogy mit írjak egy ilyen alap bandáról, vagy hogy Fefi szavait idézzem: default screamo-ról, mint ez az olasz csapat. Dallamos, zseniális és kész. 2002-ben alakultak, jó sokat játszottak, volt, hogy a banda volt a "munkájuk", aztán 2005 végén feloszlottak. Szerencsére 2007-ben újra összeálltak, azóta kevés aktivitással, de legalább együtt vannak. Kb ennyi :) Ha másra nem, arra jó a poszt, hogy összeszedd a diszkográfiát scene-ben.

Rövidke interjú magyar nyelven!

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: La Quiete, Suis La Lune, Funeral Diner, Amanda Woodward, Daitro

myspace

Self-Titled - 2002 (scene)
Il N'y A Pas De Orchestre - 2003 (scene)
Döden Marscherar At Vast - 2004 (scene)
Split with Phoenix Bodies - 2004 (scene)
Split with Funeral Diner - 2004 (scene)
Split with Daitro - 2004 (scene)
The Harsh Words As The Sun: Split with Daitro and Lhasa - 2004 (scene)
Remixes - 2004 (scene)
Ogni Nuovo Inizio - 2008 (scene 1: cd rip, 6 szám külön-külön , scene 2: vinyl rip, 1 szám, az egész egyben)

2010. augusztus 26., csütörtök

Throats


Iszonyatosan gonosz zenekar a szigetországból. Nagyon-nagyon sötét és zajos hardcore, már néhol azt mondanám, hogy grindcore, de maradjunk inkább az előző megjelölésnél. Ha számodra a Converge nem lenne elég súlyos, vagy ha a Graf Orlock nem lenne elég sötét hangulatú (mert ugye nem az :) ), akkor mindenképp szedd. Az idei albumuk záródalában olyan tökéletesen és hátborzongatóan van bevágva valami filmrészlet, hogy amikor a Deákon átszálltam, azt hittem, hogy nem is a fülesből jön ez a sikítás, hanem valaki épp haldoklik az aluljáróban...

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Converge, Graf Orlock, Trash Talk, Gaza, Crocus

2010. augusztus 21., szombat

Audrey


A kedvenc csajbandám. Pedig nem játszanak egyáltalán csajos zenét, sőt... Képesek az egyik legszomorúbb atmoszférát megteremteni, amit valaha hallottam. Tudom, hogy a műfaj besorolós buzik biztos nem hisznek ilyen műfajokban, de joggal lehet rásütni a sadcore/slowcore bélyeget. Egyszerűen zseniális ez a jó értelemben vett monoton, depresszív hangulat, amit a zenéjük áraszt, és mindezt képesek az északi post-rockra jellemző játékos dallamvilággal kiegészíteni. Mintha csak órákon keresztül próbálnál kijutni egy sötét, ködös erdőből, de te is tudod, hogy nem fog sikerülni. Vagy ha sikerül is, az erdőn kívül is a sötétség és a homály vár.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Gregor Samsa, Jeniferever, Dakota Suite, iLiKETRAiNS, Immanu El

myspace

Self-Titled EP - 2004

2010. augusztus 20., péntek

Lion Of The North


Szuperemocionális és szuperdallamos, legrövidebben így tudnám összefoglalni a magukat a II. Nagy Gusztáv Adolf svéd királyról elnevező indianai együttest. Sajnos mindössze csak 2 évig volt aktív ez a banda (2007-2008), de sikerült olyan 6 számot maguk mögött hagyni, amelyeket mindig 100% élvezettel teszek be a lejátszómba. Mellesleg ez alatt a két év alatt olyan tagok fordultak meg a zenekarban, akik ma a La Dispute-ban, a Grown Ups-ban, az Antilles-ben és a Staph-ben játszanak. Szerintem ennyi elég is. És még annyi, hogy a Point Me To Providence nyitóriffjétől mindig elolvadok :)

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Age Sixteen, Loma Prieta, L'antietam, Merchant Ships, Harrison Bergeron

myspace

The Compass Calls - 2007 (scene)
Split with Mans. - 2008 (scene)

Cloak/Dagger


Nah, valahogy így kell játszani a punk rockot napjainkban. Kellően eszement, mégis tökös és dallamos. A Cloak/Dagger zenéjét valahogy úgy kell elképzelni, hogy fogunk egy lábost, belebasszuk a Circle Jerks-öt, a Black Flag-et, a Hot Snakes-t és a Swiz-t, alágyújtunk, majd amikor már bugyog, kiöntjük egy 12" nagyságú tányérba. (Persze ezeket sajnos nem én találom ki, én is csak puskázok.) És hogyha még ezzel sem tudtalak volna meggyőzni, akkor az már elegendő referencia kell legyen, hogy a kiadványaikat a Jade Tree adja ki. Hazánkban már kétszer jártak, mint kétszer elmentem majdnem, de most szeptemberben már biztos nem hagyom ki. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem dob a motivációmon a tény - amire csak nemrég jöttem rá -, hogy a basszgitáros anno a Majority Rule-ban kínozta a bőgőt.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Social Circkle, Brutal Knights, Hot Snakes, Fucked Up, Paint It Black

myspace

Pinata Breaks, Demo Takes - 2007
Kamikazes 7" - 2008
We Are 12" - 2007 (scene)
Don't Need A 7" - 2009 (scene)
Surf Song 7" - 2009
Lost Art 12" - 2009 (scene)

2010. augusztus 18., szerda

Eno


Az Eno név hallatán mindenkinek logikusan az ambient atyja jut eszébe, de ugyanezen név alatt tevénykedik ez a svájci post-rock duó. Ugyan nem hallgattam bele a világ összes post-rock zenekarába, de azt hiszem, a világon ők játszák az egyik legszebben ezt a műfajt. Vagyis hát valószínűleg csak nekem állnak túlságosan közel a szívemhez, de akkor is... :) Az biztos, hogy olvasáshoz az egyik legjobb választás, bár vannak pillanatok, amikor elvonják a figyelmemet és néhány oldal kimarad. Ez is jelzi zsenialitásukat. Mellesleg a dobos korábban a Mr. Willis Of Ohio-ban ütötte a bőrt. És azok számára, akik nem hinnék el, hogy lehet ezt a zenét ketten is játszani, íme az alábbi videó:




Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Mono, Ef, I Hear Sirens, The Evpatoria Report, Followed By Ghosts

myspace

Stea. Alto - 2008 (scene)
Must Correspond In Pattern - 2009 (scene)

Új Punch és új Castevet/Into It. Over It. !!!

Punch-Push_Pull-LP-2010-FiH

VA-Castevet_And_Into_It_Over_It-Snack_Town-Split-(7_Inch_Vinyl)-2010-pLAN9

Beszámoló: Reflections Of Internal Rain (SRB) @ Dürer-kert, Budapest

Nos, ez most egy rövidebb beszámoló lesz, mint szokott lenni, részben azért mert nem otthonról netezek, részben azért, mert eléggé fáradt voltam az este során, és sokszor sajnos még bólogatni sem volt erőm.
Pedig egyáltalán nem volt rossz az este, és még úgy is sikerült viszonylag korán befejezni, hogy a szerbek csak 10 körül értek oda. Fél 9 körül kezdett a Fuseism, múltkor jobban bejött, de most sem volt rossz. Ha tényleg próbálnak majd, akkor talán még jobb lesz, mindenesetre én mindig csak a delay-es gitárt hallom, a másik nekem mindkét alkalommal nagyon halk volt, ezt leszámítva a hangosítás is rendben volt.
A Dance Or Die nagyon király volt, mint szinte mindig. És igen, ehhez lassan már hozzá kell szokni, mert szerintem 2010 legjobb bandája Magyarországon. A lemez is nagyon jól sikerült és élőben is mindig nagyon fasza az egész. Bár lehet, hogy csak mindig jókor látom őket... Annyit megjegyeznék mondjuk, hogy viszont sosem volt még, hogy Fater mikrofonja és gitárja jól szólaljon meg, mindig elnyomja a többi hangszer. Bár ha ez a koncepció, akkor nem szóltam... :)
Következett a New Dead Project, akiket már szintén láttam párszor, de az az igazság, hogy most ütötte be először igazán. Nekem a zenéjük a punkhoz túl hardcore, a hardcore-hoz pedig túl punk, és nem igazán tudtam mit kezdeni vele. Bár valószínűleg pont ez a lényege. Mindenesetre itt az idő, hogy újra elővegyem azt a 2 albumot.
Végül következtek a késők, a szerb Reflections Of Internal Rain. A februári buli óta kicsit változott a felállás, de szerencsére a zene egyáltalán nem változott. Élőben még jobbak és dallamosak a számok, eljátszották szinte az összes "slágert", zárásként természetesen a ROIR Barmy Army-t. A probléma talán csak azzal volt, hogy a nagyobb terem megölte a hangulatot, nem volt olyan megőrülés - sőt, semmilyen nem volt -, mint anno a Pogo Loco-ban. Pedig amúgy egész sokan voltak, szerintem 60-70 ember is lejött. Ettől függetlenül élvezték a srácok, és a lényeg, hogy mi is élveztük.

2010. augusztus 10., kedd

Beszámoló: Adorno (P) /Eric Ayotte (USA) @ Fényes Adolf utcai próbaterem, Budapest

Sok-sok nehézség ellenére július 31-én Budapesten járt a portugál Adorno és az amerikai Eric Ayotte. Most direkt visszakerestem a pontos dátumot, január 9-e óta leveleztem Joao-val, az Adorno egyik gitárosával. Már így az emaileken keresztül is érződött milyen jófejek, direkt úgy csinálták meg a turnétervet, hogy pénteken vagy szombaton érkezzenek ide. Aztán mégis voltak problémák, úgy volt, hogy mégsem tudom megcsinálni, ekkor csatlakozott Botond és Balázs, akiknek ezúton is köszönet. Aztán meg azzal volt probléma, hogy - miattam - későn kezdtünk el klubot keresni, hát nem is találtunk. Ezért kellett végül a próbaterembe vinni a koncertet, amit azóta viszont egyáltalán nem bánok.

Sajnos a 8 órás kezdést nem sikerült tartani, mert még nem volt ott a próbaterem tulaja, így csak később tudtuk elkezdeni berendezni a "koncerttermet". Közben a hullafáradtan, 12 órás romániai kocsikázás után érkező srácok megvacsoráztak lenn a lomtalaníást túlélt bútorok között. 9-kor végül is kezdett a Fuseism, akik viszonylag újak ebben a felállásban, a tagok múltja, vagy inkább jelene viszont eleve garancia a diy-profizmusra és a jó zenére. Nagy meglepődésünkre, vagyis részemről mindenképp, egész sokan jöttek el, ami a körülmények, a kevés promózás miatt tényleg meglepő volt számomra, illetve, hogy őszinte legyek, nem hittem volna, hogy az este során fellépő zenekarok megmozgatnak ennyi embert. Szóval vissza a Fuseism-ra, király volt, sajnos az énekcuccal voltak problémák, de amúgy nagyon jól szólt az egész, és ez amúgy az összes zenekarra igaz. Érdekes, hogy amikor nem "rontja el" egy profi hangosító, akkor milyen jól szól minden. Megszólaltak a demo-s számok, amiket mindenképp szedj le, ha még nem tetted volna. Főleg, ha csipázod a szörfös cuccokat és/vagy a Fugazi-t, Hüsker Du-t. Azért érezhető volt néhol, hogy már több, mint egy hónapja nem próbáltak, de
mégis kihozták a legtöbbet véleményem szerint a produkcióból. Ha kiváncsi vagy, csütörtökön a Dürerben meglesheted őket, részletek 2 poszttal korábban.

Következett a szentesi Libido Wins, akiknek nemrég jelent meg a 2009-ben felvett "új" albuma. Magukat "Magyarország leggyűlöltebb zenekaraként" konferálta fel a frontember, amit igazándiból nem értek, mert szerintem feleslegesek ezek az erőltetett dolgok, és sajnos lehúzza - nálam mindenképp - a zenei, vagyis a lényeges részt. Mert amúgy albumon is elég jók, ügyesen keverik a hardcore-t egyébb trükkösebb elemekkel, jó volt látni, hogy a szokásos punk/hc akkordok helyett milyen számomra érdekesebb lefogások vannak a gitártémákban. És élőben még jobban bejött az a néhány szám, amit megnéztem, mert hála Ádámnak és a jó helyre felszerelt radiátornak, ki kellett mennem a teremből. Tudom, hogy "no mercy in the pit", de akkor is kurvára fájt a hátam, és nem akartam Eric és Adorno alatt szenvedni, úgyhogy inkább kimentem és az LW második fele alatt szenvedtem. Ami amúgy ahogy a többiektől hallottam nagyon beindult a végére, a portugáloknak is nagyon tetszett elvileg a show. Hát én ezalatt jó szokásomhoz híven végig disztróztam, és szintén szokás szerint nem vettem végül semmit, pedig nagyon jó lemezek és könyvek (!) voltak terítéken.

Némi pakolászás után Eric Ayotte foglalt el az euro raklapokból épített színpad előtt egy kis területet. Kiderült, hogy a repülőtér és otthona között sajnos eltörte az akusztikus gitárját, így már csak egy elektronikussal tudott elutazni. Ez és a mikrofon használata kicsit zavaró volt az ő előadásait ismerve, de végül ez nem is számított. Hihetetlenül közvetlen volt a közönséggel szemben, persze ebben volt egy kis showmankedés is, de teljesen jól állt neki. Végtére is neki egy egész zenekart kell helyettesítenie. Játszott számokat az új és régi kiadványokról egyaránt, közben meginvitált mindenkit kidobósozni Bloomingtonba, ha arra járnánk, vagy épp örömét
fejezte ki, hogy egy igazi punk koncerten játszik, ami otthonára emlékeztette így két hét után. A csúcspont pedig mindenképp a Fallujah alatt volt, ami szerintem a legjobb száma. Amikor gitár nélkül énekelte a középső "mother, dear mother..." kezdetű részt, szabályosan kirázott a hideg, természetesen jó értelemben véve. A szám egyébként az iraki háborúról szól, és konkrétan a fallujahi tragédiáról. Az emberek tapsikoltak a számok alatt, Eric pedig teljesen őszinte beleéléssel énekelt és gitározott.

Végül pedig jöttek az Adorno-s srácok, akik idén már 4 új kiadvánnyal dicsekedhetnek, és ugyan ezek egyik sem nagylemez, mégsem tagadhatjuk, hogy szerencsére milyen aktívak 2010-ben. Ez annak "köszönhető", hogy tavaly és még idén év elején sem tudtak igazán mind együtt zenélni, hiszen volt, aki az USA-ban tanult és szeptemberben indul vissza. De ennyit a pletyikből, térjünk a koncertre. Sikeresen megszüntették az eredeti világítást a teremben, hogy arról saját maguk intézkedjenek és így még inkább hangulatossá tegyék az előadást. Várható volt, hogy - sajnos - az új dalok fogják kitölteni a szettet, mégis sikerült sokkal hatásosabban megszólaltatni azokat,
köszönhető ez a 3 gitárnak és a sok delay pedálnak. Azért érkeztek egyébként 3 gitárral, mert Diogo nem tudott elmenni a Fluff Fest-re, ezért magukkal hozták Oscar-t, aki amúgy az I Had Plans-ben gitározik. Viszont a Fluffon után már Diogo is csatlakozott a csapathoz, így 3-an léptek fel a turné maradék állomásain. Persze mint kiderült Oscar sokszor csak improvizál, de így is sokkal jobb lett az összhatás. Külön meg kell jegyeznem, hogy Ricardo milyen zseniálisan dobol, lemezen nem is lehet észrevenni, de élőben egyszerűen lenyűgöző volt. Sokszor csak kerestem az állam egy-egy téma után. Az új számokra nem is lehetett természetesen beindulni, mint más
hardcore koncerteken, de az Untitled-ben felhangzó singalong-ba a közönség is becsatlakozott, máskor meg többen - még én is - a közönség tetején kötöttek ki, és végül még egy régi számot is hallhattunk zárásként, a Meaninget. Szerencsére senki sem mozdult és több számért könyörügtünk, így ráadásként pedig a Theoretically Driven-t játszották a srácok. Na erre meg már beindult mindenki, emberek a levegőben, a mikrofonnál pedig többen énekeltük, hogy "waiting for regret!", így Braulio már nem is fért oda, és hely hiányában hátracsüccsent a színpadra. Zseniális befejezése volt ez az egész estének.

Még a lepakolás, a terem visszarendezése és a merchárusítás miatt kicsit kénytelenek voltunk maradni, aztán olyan fél1-1 körül elindultunk a helyről, és mivel a csapat nagyrésze a városnézésre szavazott, a Budai Várba vettük az irányt. Útközben többen is áradoztak, hogy milyen király este volt, Diogo például az egész turné eddig legjobb koncertjének nevezte, és amíg a Mammútnak ezt nem tudtam elhinni szerdán, tőle nagyon is őszintének tűnt. Mondjuk ő volt az, aki nem volt a Fluff-on, de akkor is... :) Ez azért is esett jól, mert azért féltem, hogy a hely azért ciki lesz nekik, de azzal is nagyon meg voltak elégedve, mondjuk ők Lisszabonban egy mosodába szoktak koncertet szervezni. Negyed 4-ig voltunk kinn végül a városban, aztán már mindenki nagyon várta, hogy lefeküdhessen, nem csoda... Másnap reggel nem sikerült kikerülni édesapám vendégszeretét sem, így többek közt a pálinka és az unicum miatt sem sikerült időben elindulniuk, ha jól tudom el is késtek Krakkóból.

Mindenesetre ez az este és persze a másnap reggel minden várakozásomat felülmúlta, mind a közönség és a hangulat szempontjából, és persze hogy ilyen jófejek voltak Joaoék és Eric egyaránt. Mondjuk ez várható volt, de akkor is. Remélem minél hamarabb visszatérnek. És ha nem is mind, de Ricardo és Oscar már lehet, hogy télen ide látogatnak, de erről majd még később... :)

Képek az estéről!

NSK-s beszámoló Fefitől!
Rádi, a Fuseism énekesének beszámolója!

2010. augusztus 9., hétfő

We Were Skeletons


Bevallom őszintén, elég szkeptikus voltam ezzel a bandával kapcsolatban, amikor láttam, hogy új albumuk úgy van hirdetve, hogy "Kidcrash meets City Of Caterpillar". Főleg azért, mert emlékeztem, hogy a 2008-as lemez tipikusan olyan volt, amire azt mondom, hogy ez akár jó is lehetne, de mégsem az. Mindenesetre felraktam az új anyagot az mp3-amra, de mostanáig nem hallgattam bele... És milyen rosszul tettem! Ugyan a City Of Caterpillar még mindig nem értem, hogy mit keres a leírásban, de a Kidcrash idézése nagyon is helytálló, és szerencsére a langyiságot nem, csak a fülcsavaró matekos témákat vették át. Ezeket pedig sikerült megfelelő intenzitású keményebb részekkel megtölteni, így tényleg hamisíthatatlan screamo lemezt hallgathatunk. Ráadásul az egyre több tehetséges bandát szárnyai alá vevő Topshelf Records is felfigyelt rájuk, így remélhetőleg szélesebb körökbe is eljut az új lemez. Nálam egyelőre ott van az év legjobbjai között, és külön nem szoktam kiírni ezt, de aki szereti a korai Hot Crosst, az Off Minort, vagy netán a már említett Kidcrasht, az mindenképp szedje!

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Hot Cross, Off Minor, Kidcrash, 1994!, Age Sixteen

myspace

Summers - 2008 (scene)
Self-Titled - 2010 (scene)

Koncertajánló: Reflections Of Internal Rain (SRB) @ Dürer-kert, Budapest


Csütörtökön a Dürer-ben újra fellép a szerb ROIR. Aki februárban ott volt a Pogo Loco-ban, az pontosan tudhatja mire számíthat, úgyhogy most se hiányozzon a pingvinpitből. Aki meg nem volt ott, most bepótolhatja, amit februárban kihagyott. És persze az is jöjjön, aki csak szimplán szereti a dallamos neocrustot. Magyar részről pedig talán a 3 legjobb magyar banda nyitja az estét, név szerint a New Dead Project, a Dance Or Die és a Fuseism. Részletek a flyeren!

http://www.myspace.com/reflectionsofinternalrain
http://www.myspace.com/newdeadproject
http://www.myspace.com/cschc
http://www.fuseism.blogspot.com

Az előző poszt segítségével letöltheted a Reflections Of Internal Rain kiadványait!

Reflections Of Internal Rain


Déli szomszédaink kiválóságai, remekül keverik a dallamos neocrustot sötétebb hardcore és screamo részekkel. Ugyan a zenekar már 2004 óta létezik, a szerb hatóságoknak hála, nem igazán tudták megcsillantani tehetségüket a határon kívül, azonban most már szerencséjükre semmi sem szab gátat annak, hogy turnézzanak. Februárban a Pogo Loco-ban pedig bebizonyították, hogy élőben is olyan jók, vagy talán még jobbak, mint lemezen, és óriási showt csináltak.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Ictus, Down To Agony, Fargo, Ekkaia, Tragedy

myspace

Last Flood - 2009 (scene)
Split with Rededrang - 2009 (scene)

2010. augusztus 8., vasárnap

Van Johnson


Íme a példa, hogy a tengerentúlon nem csak az amcsi, hanem bizony a kanadai srácok is tudnak zenélni. A Van Johnson alapján pedig nem is akárhogy. Energikus screamo dalok király dallamos részekkel tarkítva. Tökéletesen ötvözik a Robotic Empire/Level-Plane-féle vonalat a mai bandák dallamosabb megoldásaival. Sajnos 2005 óta már ez a banda sem létezik, viszont a zenéjük a mai napig helytálló. "She treads so softly now gossamer footsteps and she's walking through me just like a ghost."

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Kaospilot, I Spoke, Funeral Diner, Loma Prieta, Portraits Of Past

myspace

Demo - 2003 (scene)
Holiday Tour - 2004 (scene)
Self-Titled - 2004 (scene)
Split with Kaospilot - 2004 (scene)

2010. augusztus 7., szombat

Beszámoló: Hammers @ DöD próbaterem, Budapest

Ugyan ez a "koncert" már több, mint 1 hónapja történt, mégis megpróbálok visszaemlékezni valamelyest, ha már én "szerveztem". Az idézőjelek nem véletlenek, hiszen több probléma miatt végül a Dance Or Die privát próbatermében kellett megtartani a bulit, ami így szó szerint buli volt. Épp ezért az este kőkemény promózása is kimaradt, csak ismerősök jöttek/jöhettek, és a fix belépő helyett is becsületkassza működött, amelybe az 5 Ft-tól kezdve a ropogós ezresig egyaránt érkeztek támogatások.

Na de vissza az elejére. Kora délután megérkeztek az angol úriemberek, mentünk is egyből a városba. Megvolt a klasszikus Parlament-Lánchíd-Vár kombó, elszaladt az idő is, úgyhogy visszasiettünk haza kajálni. Aztán el is indultunk a próbaterembe, útközbe majdnem elütöttünk egy embert, bár Daniel mentségére szóljon, hogy biztos nem könnyű neki a jobb oldalon közlekedni. Főleg nem egy olyan autóval, amiben jobb oldalt van a kormány. Mindenesetre nem sokkal 8 után már kezdett is a Young Arsenal, amelynek tagjai olyan bandákban zenélnek/zenéltek, mint a Saw, Fuseism, Formyfriends, Ashes Of Atlantis, Karak, még sok stb. Még nagyon friss a zenekar, ehhez képest már egy elég ütős szettel rendelkeznek, ügyesen is játsszák ezt a Dischord és Mike Kirsch-bandák által ihletett punkot. Ráadásul bugyuta maszkokat is hordanak. Hamarosan megjelenik az első kiadványuk, ami egy split lesz a Pusztával, mindenképp legyetek résen (még akkor is, ha ez nagyon buzisan hangzott).

Utánuk jött a Nyűg & Savó, Csepel rémei. Zenéjük dallamos punk/hardcore talán, de ők lehet, hogy a crust megjelölésnek jobban örülnének. A közönség meg szerintem annak, ha a többet próbálnának, mert függetlenül attól, hogy nem élem az ilyen zenét, attól még elég idegesítő volt a pontatlanság, bár persze a punk ettől lesz true. És amúgy is, hol játsszon egy kezdő pankzenekar, ha nem egy ilyen próbatermes bulin?

Következett a Dance Or Die (tudjátok, a legmenőbb zenekar), akik eredetileg nem is akartak játszani az egyik gitáros hiányában, de aztán végül mégis lenyomtak pár számot a "közönség" unszolására. Az, így trióvá csonkult DoD alatt pedig már a mozgás is beindult, persze amennyire ezt egy ekkora helyiségben lehetett. A dalok főleg az új albumról kerültek ki, de lejátszották pl. a legendás sláger Slágert, aminek ugyan van címe az első EP-n, de az úgyis mindig csak Sláger lesz mindenkinek :) . Illetve az utolsó szám egy Black Flag feldolgozás volt, ami alatt Fatert öccse váltotta a gitár poszton, ő pedig mikrofont ragadott a kezébe. És az alábbi jelenet még mindig a fejemben van: természetesen erre már ment a singalong, és mikrofon valahogy elkerült Fater kezéből, majd amikor visszavette volna, talán a földön volt azt hiszem. Mindegy is, a lényeg, hogy amikor látta, hogy a mikrofont már nem tudja az utolsó sorokhoz újra kézhez venni, megrántotta a vállát, vágott egy "najó, akkor nekem mindegy"-grimaszt és ráugrott a "békésen" álló emberekre :D . Tökéletes befejezés.

Végül a brit d-beat/crust szörnyetegek (vagyis inkább Kalapácsok) csaptak a húrok közé. A saját magukat inkább dark hardcore bandaként aposztrofáló Hammers egy személygépkocsival indult EU-turnéra, ezért is kellett egy próbateremben tartani a koncertet, hiszen nem rendelkeztek teljes backline-nal. A gitáros, Sacha ki is használta a DoD-terem adottságait és két ládáról szólt a gitárja, így keltve teljesebb és brutálisabb hangzást. Sikerült olyan hangosan beállítaniuk az erősítőket, amennyire az ilyen zenéhez az szükséges, ami egy klubbulin profi hangosítás mellett sokszor nem is sikerül. Így aztán tényleg sikerült leszakítaniuk a bőrt az ember arcáról és a kis teremben ez elöl senki sem menekülhetett (kivétel az, aki tudott kinn aludni a fotelban). Sajnos az ének viszont nem tudott elég hangos lenni, hiába volt maxra állítva, ettől függetlenül a kábé fél termet elfoglaló Daniel és Sacha is lelkesen üvöltötte a sorokat a mikrofonba. Callumtól pedig szabályszerűen féltettem a dobot, olyan intenzitással püfölte a bőröket, emellett repkedtek a dobverők is a kezéből. Őt illik megdicsérnem, hiszen a turné előtt 1 hónappal szállt be a bandába a távozó dobos helyére, úgy hogy a turné már meg volt szervezve. Ráadásul ebben a 4 hetes periódusban éjszakai műszakban dolgozott, emiatt csupán 7-8x próbájuk volt így hármasban. Viccesen mesélték, hogy többet léptek már fel, mint próbáltak. A szett második felére ahogy lenni szokott, a mozgás beindult ide-oda tolongtunk a teremben, építettünk piramist is, az "óriási stagedive-oknak" meg az lett az eredménye, hogy a terem tetejét befedő tojástartók a koncert végére már mind a földön hevertek. Nagyon király lett a hangulat a végére.

Az a néhány ember (szerintem olyan 20-25-en lehettünk összesen) szerencsére még vásárolt is, volt is mit, hiszen kb. 7-féle póló közül lehetett válogatni, és sikerült viszonylag olcsó árakat diktálnom a srácoknak. 3200 Ft-ért már egy póló + 7"+ 12" kombót lehetett venni, ami igencsak baráti. Otthon még a beszélgetés mellé megittunk egy üveg bort a csillagos ég alatt (ez már megint buzis, nem?), aztán mindenki lefeküdt aludni.

A véleményem az, hogy kéne több ilyen próbatermes buli... :)

Beszámoló: Mammút @ Tűzraktér, Budapest

Szülinapom alkalmából gondoltam megengedhetem magamnak, hogy kidobjak egy ezrest egy olyan koncertre, amit az év többi 364 napjában nem néznék meg. Így látogattam el a héten a Tűzraktérbe, ahol az izlandi Mammút lépett fel. Igazándiból, amikor először olvastam erről a buliról, úgy voltam vele, hogy nincs az az isten, hogy én erre elmenjek, és ez a promószöveg első mondatának volt köszönhető: "Az izlandi gitárzene egyik legígéretesebb jelensége, a három hölgyből és két úrból felépülő MAMMÚT csapata." (Természetesen, ezután nem is olvastam végig a promót...:) ) Na mondom, biztos egy százezredik Sigur Rós-koppintás, tipikus hipster post-rock, ami se nem elszállós, se nem katartikus, se nem matekos, csak rádióbarát. Aztán mégiscsak belehallgattam myspace-en, és kénytelen voltam kellemesen csalódni ebben a bandában. Semmi cipőbámulós, vontatott téma, ez egy tökös, rádióbarát rockzene. Már-már rásütném az indie jelzőt, de azért az szerintem túlzás lenne.

Az estet fél 10 körül az elvileg feltörekvő és tehetséges (?) I Scream At You (valami "indie" zenekar, amiről még semmit sem hallottam...) gitáros-énekese nyitotta saját singer-songwriter projektjével. A srácot Magyar Máténak hívják, és szegényt konkrétan 1 ember volt hajlandó a színpad közeléből nézni. Oké, nekem sem tetszett, pedig az első szám egész biztatóan nyitott, de aztán ilyen tipikus hipster dolog lett belőle. Mégis, ha már kiállt oda a színpadra, hogy előadja kétes őszinteséggel a saját maga, illetve az Iron & Wine által írt számait, szerintem megérdemelné, hogy a "közönség" odaálljon elé.

3 szám után elhagytuj a termet és már csak a következő fellépőre tértünk vissza. Ez nem más volt, mint Failotron Áron új (vagy inkább újrakezdett) 2 személyes projektje, a (The Great Wave Off) Kanagawa. A már megszokott 8-bites prüttyögést élő dob és néha gitár egészíti ki, a "partyhangulat" helyett pedig inkább a shoegaze a jellemző. Vártam a produkciót, mert a facebook oldalukon ott van a math jelző, de sajnos ebből a szempontból csalódnom kellett, mert kb. 3 számban voltak ilyen, vagy inkább ilyennek hitt részek. Ráadásul a hangosítás is szar volt az elején, a gitárral is problémák voltak, pedig a gitáros számok jobbak voltak. Konkrét Failotron átdolgozások is voltak, amúgy meg amikor nem volt gitár, akkor olyan volt, mint a kései Failotron számok, csak élő dobbal. Nem tudom, hogy ennek így mennyi értelme van, persze ha szeretnek együtt dolgozni és élvezik, akkor áldásom rá, én ennél többet vártam.

És akkor jöttek az izlandiak, akiket most próbálok viccesen jellemezni olyan kifejezésekkel, amik az első két szám alatt jutottak eszembe (és amelyek valószínűleg nem is viccesek):
- Buzis zenét játszik 3 lány... és 2 buzi.
- Példa arra, hogy 2 hét hangszertanulás után milyen zenét játssz.
- Játssz zenét olyan embereknek, akiknek már eleve mindegy lenne, mi megy a színpadon, de azért, hogy biztos sikered legyen, vegyél be egy szép csajt is a bandába, adj a kezébe basszusgitárt, az úgysem számít, a fiúkra meg adj csőnaci és biztos a siker.

Hát én mondtam, hogy nem lesz vicces. Mindenesetre itt kb. be is fejezhetném a koncertjük leírását az első néhány szám alapján, de az a helyzet, hogy egyre jobb lett a dolog. A végén már a 2 hét hangszertanulás is hülyeségnek tűnt, mert egyre nehezebb témák szólaltak meg. Meg is voltam először lepődve, hogy ilyen egyszerűek és buták lennének azok a számok az albumról? A közönség nagyrésze táncra perdült, elöl két csaj kb. versenytáncolt, úgy tűnt az emberek élvezik. A basszusgitáros csaj meg tényleg nagyon szép volt, kiváncsi lennék, hogy a turné minden állomásán ennyit fordít-e a megjelenésére. Az énekes csajba azért nehéz belekötni, mert nagyon jó hangja van, és ez feledteti a retardált mozgását, és azt hogy a két "férfi" (najó, a dobos nem volt annyira buzis) taggal egyetemben, Dzsungel könyve-Hair arcfestésben lépett fel. És ha kellett, számok közben leguggolt szintizni, vagy épp felkapott egy tangóharmónikát. Mindesetre egész kellemes volt, azért - szokás szerint - kicsit jobbra számítottam. Nem hiszem, hogy erre elpazarolnék egy külön posztot, úgyhogy akit érdekel, szedje le innen a 2008-as albumukat. És akit nem győzött volna meg a nagyszerű beszámolóm, annak itt a legjobb számuk videóklipje:

2010. augusztus 6., péntek

Radare


Az év elején feloszlott német káoszcore Actress hamvaiból született ez a zseniális zenekar. Nem igazán élem a post-metal-t, de azért ki merem jelenteni, hogy baromi egyedi ez a zenekar, hiszen a már a Neurosis óta megszokott témákat sötét hangulatú jazzbetétekkel egészítik ki, amelyekhez a basszusgitáros a számok közben harsonára vált. Továbbá, hogy egy pillanatnyi jókedvhez se jussunk hallgatás közben, az egészet átjárja a kegyetlen végzet... Azaz a srácok a doom fanoknak is "örömet" fognak szerezni. Egy turnépromóban úgy definiálják a zenéjüket, hogy a Neurosis, az Earth és a Bohren & Der Club Of Gore szimbiózisa. És milyen igaz.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Neurosis, Earth, Bohren & Der Club Of Gore, Omega Massif, Year Of No Light

myspace

Demo - 2009 (scene)
Infinite Regress - 2010 (scene)

2010. augusztus 5., csütörtök

Suis La Lune


Talán senki sem képes olyan, szó szerint elvarázsló hangulatot teremteni, mint ez a 4 svéd srác. És most nem unalomba fulladó post-rock témákról van szó, hanem dallamos és ügyes megoldásokkal operáló, a gyökerekhez ragaszkodó screamo-ról. 2-4 percbe csomagolt szenvedélyes érzelembombák, személyes szövegekkel. Szerintem az egyik legjobb aktív banda, az európai színtéren mindenképp. Elvileg hamarosan érkezik az új album, de a dobos kézproblémái miatt az időpont még bizonytalan, és épp ezért turné sem lesz a közeljövőben. Pedig jó lenne, ha egyszer idetévednének...

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Raein, La Quiete, Age Sixteen, Funeral Diner, Mihai Edrisch

myspace

Demo - 2005 (scene)
Quiet, Pull The Strings! - 2006 (scene)
Heir - 2008 (scene)
Self-Titled 7" - 2009 (scene)
Split with Osceola - 2009 (scene)
US Tour 7" - 2010 (scene)
Connections II: 6-way split with The Saddest Landscape, Adorno, Isaiah, Kias Fansuri and Captain, Your Ship Is Sinking - 2010 (scene)

Beszámoló: CMAR Fest (2. rész)

Ahogy ígértem, íme a második rész...

Másnap reggel viszonylag korán keltünk, mert 10 órára voltunk hivatalosak reggelire. Egy szoba volt berendezve a kajáknak, és igazándiból a kajáról nem hiszem, hogy sokat kellene írni, viszont muszáj megemlítenem, hogy kb. a pékáruk kivételével teljesen diy elemózsia volt, és nem csak 2 fajta, mint valami 2 csillagos ifiszállón, hanem nagyon sok féle, az édestől egészen a már szinte ebédre való főtt ételig. Ez is jelzi azt az elhivatottságot és szenvedélyt, amelyet a fesztivál képvisel. (Persze lehet, hogy én élem ezt meg túl nagy dolognak, de azért megnéznék bárkit, aki kb. 300 főnek ilyen "reggelit" hoz össze.)

A kaját legyűrve 2 program állt a táborozók lehetőségére: strand, vagy pedig mini-golf. Mi a mini-golfozást választottak, és a Dolcim gitárosának vezetésével, már indultunk is a pályára. Sajnos ilyen golfkocsik nem álltak rendelkezésre, pedig jó lett volna :) . A komplexumot elfoglalták a szétvarrt, tágítós, fekete pólós emberek, és az arra tévedő családok furcsa szemmel nézték, hogy ezek a szerzetek milyen békésen játszanak, akár a 8-10 évesek. Pedig ez nem csupán játék volt, hiszen a győztesnek járó nyeremény mindenféle merch volt. Valószínűleg ez nyomta rám a terhet, és sikerült így körülbelül az egész mezőnyben utolsónak végeznem, haha.

Mindenesetre gyorsan elment az idő a játékkal, olyannyira, hogy az első bandát, a Fargo-t le is késtük. Csak az utolsó néhány számot láttuk, pedig kiváncsi lettem volna rájuk, hiszen márciusban még majdnem fel is léptünk velük Pesten, de akkor most ez egy újabb indok, hogy egyszer ide tévedjenek. Utánuk jött a Me And Goliath, akiknek a fellépése azért is volt fontos ezen a napon, mert dallamokat a TSL mellett csak tőlük várhatott az ember. Kellemesen csalódtam bennük, élőben nagyon jól szóltak a dalok, a zenekar kiállása is teljesen pozitív volt. Ezután elkezdődött a daratömeg. Először a szervező párt is magába foglaló Resurrectionists lépett a színpadra, akik nagyon megsemmisítően játszák a screamo-t. Akik kételkednek abban, hogy az emo violence jelzőnek van értelme, csekkolják ezt a bandát és megértik, miért is szükséges ez a stílusmegjelölés :) . A szett első felében viszont kicsit gyengécsének tűnt a dolog, azonban a koncert második fele már olyan pusztító volt, mint az albumon. Következett a Merkit, akik magukra vállalták a fesztivál megmondó zenekarának szerepét. Bár ne tették volna... Végig az volt az érzésem, hogy csak azért vannak a számok közötti átvezetők, amelyek során megkapta mindenki a magáét, a keresztények, a kapitalisták, a myspace-esek, a homofóbok, hogy kompenzálják a zene gyengeségét, pedig myspace alapján még annyira nem is volt rossz. Mindegy, én békésen eldisztróztam, és konstatáltam, hogy egy koncert ideje alatt az ember kb egy fél asztalnyi disztro-t tud átnézni :D . A grind részleget a Grinding Halt zárta, amely zenekarban régen a velünk utazó Hans ütötte a dobokat. Mindenképp jobb volt, mint a Merkit, kellően kaotikus volt, meg is lepődtem, hogy a terem kb. teljesen kiürült, szerintem csak a nyitó Milvains-en voltak ilyen kevesen.

Ezután kezdődött a napi "sztárrészleg", a főzenekarok sorát a kanadai Titan nyitotta. Ők lemezen szintén nem igazán tudtak megfogni, így inkább hátulról figyeltem az előadásukat. Zeneileg a poszt-metalt keverik (kevés) screamoval, vagyis hát albumon nekem túl metál volt, élőben jobb volt, energikusabb és dinamikusabb szerencsére. A következő koncert a többinél fontosabb célt is betöltött, hiszen a német Danse Macabre utolsó fellépéséről volt szó, és azt kell, hogy mondjam, méltő búcsú volt ez a 2001-ben alakult bandának. Hála a sok helyi srácnak, nagyon nagy show indult be rajtuk, az emberek repkedtek, együtt üvöltöttek a zenekarral, már az első számnál műanyag pókemberhálóval szőtték be a zenekartagokat. Az énekes pedig tökéletes frontember volt, megőrült a színpadon és az emberek feje felett egyaránt. Sokszor a mikrofon csak dísznek tartotta a kezében és anélkül üvöltötte túl a zenét, olyan erőteljesen, hogy mi még a terem közepén is tökéletesen hallottuk. Szintén egy együttes, akik albumon nem nyerték el a tetszésemet, de ez a koncert nagyon rendben volt, valószínűleg a rajongóknak pedig felejthetetlen élmény. Viszont elég furcsa volt, hogy az énekes végig csak németül kommunikált a közönséggel, illetve itt jelent meg először a nagyszakállú mediterrán srác, aki innentől kezdve végig a színpadon állt és kifejezetten idegesítően viselkedett.

Őket aztán az angol Battle Of Wölf 359 váltotta a színpadon, akik véleményem szerintem az egyik legjobbak a kaotikus vonalon manapság. Az első dolog, amit megjegyeznék, az hogy nagyon furcsa volt, hogy kb két sátornyi angol srác és csaj, csak rajtuk illetve a Meandgoliath-on voltak benn a teremben... Ha már utaztam több órát egy ilyen király fesztiválra, nem csak azokra a zenekarokra megyek be, akiket amúgy is van év küzben többször is alkalmam látni, bár lehet, hogy csak én gondolom ezt így. Mindenesetre a BOW359 koncertje volt a legdurvább, a legenergikusabb, a leglegebb. Az embertömeg megállás nélkül mászott át a vállakon (ami elég kellemetlen volt a golf alatti leégés miatt, de nem sírok :) ), vagy épített épp a terem tetejéig felérő piramist. Ugyan az előbb kicsit bántottam a zenekar honi közönséget, de az biztos, hogy parázsló hangulatot csináltak erre a sajnos nagyon gyorsan eltelő 45 percre. Utánuk a német Zann lépett a színpadra, régi motorosok ők már mind a műfajban és mind a fesztiválon is, viszont ő zenéjüket kifejezetten nem szeretem, ezért újból a hátulsó álldogálást választottam, pedig elöl folytatódott az őrület a közönség és a zenekar részéről egyaránt. Várható volt, hogy ilyen lesz, hiszen zenéjük tökéletes az efféle mókához, csak végig az járt a fejemben, hogy ha a keménykedős újsulis hc bandákra használhatjuk az öcsihardcore kifejezést, akkor nekem a Zann pedig öcsiscreamo. Vártam, hogy vége legyen az előadásunknak, és nem feltétlenül azért, mert nem élveztem, hanem mert következett a fesztivál zárókoncertje, amelyért nem más volt a felelős, mint...

...a The Saddest Landscape! A rövid szünet után tavaly újraalakult modern emó pionírok idén nyáron tértek vissza az öreg kontinensre és a turnézáró koncert a versmoldi fellépésük volt. Nagyon sokat vártam ettől az előadástól és lehet, hogy éppen ez volt a probléma, hiszen hiába szemezgettek a legjobb dalokból (amikre 100%-osan emlékszek: Eternity Is Lost On Dying, Enough To Stop A Heart, Temptation That Is You, The Sixth Golden Ticket, illetve azt hiszem, volt még a So Lightly Thrown is), hiába kaptuk azt a jó értelmbe vett szenvedést és szenvedélyt az énekestől, amit vártunk, mégis úgy éreztem, hogy sokkal többet is adhatott volna ez az 1 óra. Tényleg olyan furcsa volt, hogy miközben a "how many wishes until the stars fall"-t énekeltük együtt, amire tél óta vártam, arra gondoltam, hogy ez nem az igazi. Hozzáteszem, hogy a közönségben már sokan voltak, akiknek már minden lett volna, hogy mi szól épp a színpadon, volt egy srác, akihez a legvégén odakerült a mikrofon, vissza nem adta volna, de helyette végig azt ordítozta, hogy UAAOÜÁÁAWÁÁ... A szakállas forma odáig ment a színpados pofátlankodásban, hogy eltörte a dobszéket is, inkább nem is minősíteném, még akkor sem, ha esetleg tényleg ismerőse volt ezeknek az utolsó zenekaroknak. Mindenesetre nagyon örülök, hogy láthattam őket, de azért jobb is lehetett volna... Az új albumot ettől függetlenül mindenki várja csak lázasan velem együtt! :)

Összefoglalva, fantasztikus volt ez a két nap, ennyi idő alatt ennyi remek zenekart máshol nehéz lenne találni, a koncertek hangulata is király volt. Azért mégis csak más egy ilyen koncert, ha a magyaros 20-30 ember helyett 300-an vannak. Tehát jövőre is kötelező a fesztivál, és ettől az egész napos kocsikázás se riasszon vissza senkit :) .

2010. augusztus 2., hétfő

Kaospilot


Gondolkoztam rajta, hogy a Kaospilot kapcsán elsütök valami norvég black metal poént, de ha jól emlékszem már próbálkoztam valamikor hasonlóval és nem lett túlságosan nagy sikere, úgyhogy ezúttal inkább eltekintek tőle. Az oszlói srácokat egyébként nem az oszló kecsketetemek ihlették meg, sokkal inkább az egyedi ízzel kevert dallamosabb screamo-t preferálják, elég súlyosan tálalva. Hangulatilag mondjuk elmondható, hogy hatással volt rájuk az észak, a legutóbbi, 2009-es album egyszerre lett sötét, súlykoló és mégis melodikus. Egyébként az egyik legelső kedvenc screamo lemezem volt a Shadows, s habár azóta ritkábban veszem elő, az ajánló írásának idejére újra betetéve még mindig eléggé megőrölt.

Azoknak, akik szeretik a következőket: Neil Perry, Cease Upon The Capitol, June Paik, Van Johnson.

myspace

Self titled 7" - 2001 (scene)
Neil Perry split 7" - 2002 (scene)
Self-Titled - 2003 (scene)
Split with Van Johnson - 2004 (scene)
Diskografi - 2006 (scene; a Shadows kivételével minden kiadványon megjelent számot tartalmazza)

Shadows - 2009 (scene)

Please Inform The Captain This Is A Hijack



A blog indítása óta az összeírogatott ajánlók és diszkográfiák nagy része olyan bandákról szól, akik viszonylag széles körben ismertek műfajukon belül, a nagyobb neveket próbáljuk összeszedni először, nyilvánvalóan. Ezután majd egyre mélyebbre merülhetünk az underground-ba, kevésbé ismert zenekarokat is megmutathatunk annak a pár embernek, akit talán érdekelnek. A Please Inform the Captain' talán már ebbe a kategóriába tartozik, de végülis teljesen lényegtelen, az viszont biztos, hogy nem ismerik őket elegen. A zenekar tagja volt a százcsillió helyen előforduló Mike Kirsch (Bread and Circuits, Torches to Rome, Baader Brains, satöbbi) is, egyből érthető tehát az erős politikai jelleg. Amellett, hogy marha hatásosan játszák ezt a tökös post-hardcore szerű emót, menőségüket a néhol a dalokba ágyazott rádiós betétek és különféle felvételek simán megsokszorozzák. A szövegeket pedig mintha a zenére öntötték volna, tökéletesen illeszkednek a hangulathoz, simán zseniálisak. Tetszeni fog.

Azoknak, akik szeretik ezeket: Torches to Rome, End of a Year, Baader Brains, Yaphet Kotto, Bread and Circuits
myspace

self-titled -2003 (scene)
defeat or humiliate the united states of america - 2006 (scene)

Castevet


A Castevet Chicago-ból származik. Szerintem nem is kéne többet írnom ezek után arról, hogy milyen zenét játszanak, ami ténylegesen helytálló: egyszer beszéltem egy helyi sráccal, aki elmondta, hogy a Cap'n Jazz óta mindenki matek emo-t játszik. Na most el is szóltam magam, mégis kiegészíteném azzal, hogy az első lemezen sokkal hosszabb és epikusabb emo számok hallhatók, kicsit poszt-rockosra véve a figurát. Az idén megjelent album pedig már tényleg hamisíthatatlanul idézi a középnyugat virágkorát, mondjuk személyes véleményem, hogy az első kiadvány érdekesebb volt, de mindenképp megéri csekkolni ezt a bandát, az egyik legjobb emo revival szerintem.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: American Football, The Appleseed Cast, Snowing, Braid, Empire! Empire! (I Was A Lonely Estate)

myspace

Summer Fences - 2009 (scene)
The Echo & The Light - 2010 (scene)
Split with Into It. Over It. - 2010 (scene)