Szokás szerint 2 hetes késéssel, de ígéretem szerint íme a beszámoló a július 25-i buliról, amit a kanadaiak jófejsége miatt tényleg muszáj megírnom. Pedig az elején úgy tűnt, hogy nem is lesz koncert (mármint a magyar zenekarok részéről), hála egy félreértésnek és a svédek dobosának. Ugyanis hiába volt lebeszélve, hogy a szokásokhoz híven a turnézó zenekarok kölcsönadják nekünk az alapokat, mert mint kiderült, ez csak a turnémenedzser ígérete volt, aki meg elfelejtette erről tájékoztatni a bandákat. Érdekes, hogy mégis csak a dobos volt, aki ezen felháborodott, nekem például simán kölcsönadta a gitárosuk a ládát és még készségesen segített összerakni is.
Nemsokára megoldódott a dobkérdés szerencsére, mi 8-kor készen is álltunk a kezdésre, ekkor azonban az emberek hiánya volt a probléma. Végül aztán többszöri nekikezdés után háromnegyed kilenckor tényleg bele is kezdtünk a szűk húsz perces szettünkbe a Wolf Shaped Clouds-zal, és szerencsére néhányan már a színpad elé is megérkeztek. Egyébként sikerült mindenütt, ahol csak lehetett elrontanunk a számokat, bár azért az Illness-es bulit nem sikerült alulmúlni. Én még így is örülök, hogy játszhattunk, főleg, hogy majdnem le is kellett mondanunk a bulit betegség miatt. Ezután még szinte el sem kezdtünk lepakolni a színpadról, mikor az Alaskan dobosa már felugrott hozzánk, hogy mindenképpen cserélnünk kell velük az egyébként frissen elkészült demokazinkból. Nah ennek nagyon megörültem, hogy még ilyen szar produkció után is van, aki értékeli a zenénket, haha.
Utánunk jött az
Icaros, akiknek nemrég jött ki a tavalyi demo után az első EP-jük. Az átszerelés alatt felmentem dumálni, aminek az lett a vége, hogy sajnos csak a szett végére értem vissza (mondjuk ebben közrejátszott a becsukott teremajtó is, ami miatt nem hallottam, hogy elkezdődött a koncert). Amit láttam az király volt, az emberek is többen voltak, a hangosítás nem volt a legjobb sajnos. Majd legközelebb pótolom a szett első felét is.
A svéd Galvano-ról már nem véletlenül maradtam le, bár a beszámolók alapján nem veszítettem sokat. Mondjuk aki éli a motoros riffekkel telerakott sludge-t, az csekkolja őket.
Végül jött az
Alaskan, akik Kanadából, Ottawa-ból származnak. Ez volt az első EU-turnéjuk, az idén megjelent
Adversity; Woe lemezt jöttek népszerűsíteni. Mint már említettem, ők inkább az egyszerűbb, de keményebb vonalas post-metalt képviselik, ami lemezen tényleg működik is, de élőben sajnos néhol igencsak butának hatott az egész. Ez nem az jelenti, hogy rossz volt, de sajnos nem volt sem elég atmoszférikus, sem pedig olyan kemény, mint amilyen kellett volna, hogy legyen. Lehet, hogy ebben a hangzás is közrejátszott. Ettől függetlenül jár a srácoknak a pacsi, mert még így is jó volt hallani a számokat, ráadásul nem is nyújtották el annyira a dolgot, hogy unalmas legyen. Egyébként szerintem ismét jól reprezentálja a svéd dobos hozzáállását, hogy az utolsó előtti szám során bekövetkezett pergőbőrszakadás után is ahelyett, hogy ő segített volna, mi adtuk kölcsön a pergőnket.
Aztán dumálgattunk még a kanadaiakkal, megejtettük a cserét is, aminek eredményeképp megkaptuk az ő kazikiadójuk által készített új thedischordofaforgottensketch album próbapéldányait. Amin meg a leginkább meglepődtem, hogy mikor megtudták, hogy mi, mint helyi előzenekar nem kapunk pénzt - ami egyáltalán nem meglepő és nem is baj -, az ő bevételükből akartak nekünk pénzt adni, hogy támogassanak minket. Nah ilyenben még tényleg nem volt részem. Szóval, ha nem is voltál ott, legalább tényleg hallgass bele a zenéjükbe.
