Ha a feltörekvő post-rock bandák, akik két delay pedál bedobása után úgy érzik, hogy experimental jelzővel kell illetni zenéjüket a különböző bandaprofilokon, akkor bátran jelentem ki, hogy az IWSMOFFY kibaszottul EXPERIMENTÁLIS. Ha csak a 2003-as S/T látott volna napvilágot, valószínűleg már akkor is jószívvel emlékezne minden szkrímó rajongó a bandára, hiszen a hegedű használata ha nem is újdonság, de akkor is ritka számba menő a műfajon belül. Ha mindehhez hozzávesszük a 90-es évek végére jellemző emo/screamo gitárhangzást és a már itt is megmutatkozó itt-ott elrejtett okos gitártémákat kiegészítésként, máris megvan a nosztalgiára szomjazók egyik kedvenc zenekara.
De a lényeg, hogy 2006-ban megjelent a Believes In Patterns, ami egy olyan szintű remekmű, hogy remélhetőleg soha nem felejtik el az igazán emósra sikeredett bandanevet. Sokkal letisztultabbak lettek a screamo-hatások ezen a lemezen, és teret kapott a folk, a jazz, a noise, a szaxofon vagy épp a flamenco-ra hajazó gitárjáték. Az énektémák pedig olyan megindítóak, hogy az ember a könnyeivel küszködik egy-egy hirtelen bevágott tiszta ének/singalong-nál. Iszonyatosan kár, hogy a megjelenés után nem sokkal a banda fel is oszlott, de lehet, hogy jól is jártak, mert a BIP-nél jobb albumot, aligha tudtak volna csinálni.
Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Portrait, Circle Takes The Square, I Hate Myself, 1905, Saetia
myspace
We Are Fucking Monsters - 2005 (scene)
Believes In Patterns - 2006 (scene)
ez a zenekar egyszerűen elképesztő. Eight-nél és a Twelve-nél nem sok számot szeretek jobban az összes valaha akárkitől hallgatott dal közül
VálaszTörlés