Sajnos, ahogy az várható volt, a hosszú egyetemi napok után jelentkező fáradtság legyőzi a blog folyamatos írására vonatkozó szándékaimat, ezért is nincs több, mint 1 hete poszt, és ezért is fogok most 3 külön beszámoló helyett egybe besűríteni az elmúlt 1 hét eseményeit.
Szept. 11. Budapest, Szabad Az Á - Radare (GER), Slates (CAN)
Ez volt az ősz első igazán nagyon várt koncertje részemről, részben természetesen azért, mert részt vettem a szervezésben, de leginkább, mert mindkét fellépő koncertjére nagyon kíváncsi voltam. Persze a kettő között egyértelmű az összefüggés, mert csak olyan koncerteket szoktam szervezni, ahol a zenekarokat szeretem. Ebben az esetben ez inkább csak a Radare-ra vonatkozott, az utolsó hetekben az estéhez csapódott Slates-et még nem sikerült annyira megszeretnem, de erről majd később. Szóval, elég korán megérkeztek a bandák, volt idejük rendesen megkajálni, a soundcheck-re is elég sok idő jutott, és még így is időben voltunk, tehát fél 9 körül majdnem minden készen állt a pontos kezdésre. A "majdnem" az az emberek hiánya miatt áll ott, de hamar rájöttünk, hogy a már jelenlévőkön kívül sajnos nem igen fognak mások érkezni, így háromnegyed körül kezdett is a kanadai négyes. A srácok dallamos punk rock-ban utaznak, hatásaik között biztosan első helyen szerepel a Hot Water Music, a Hüsker Du, vagy éppen a Replacements, de aki a flyer-t tanulmányozta, ezt már biztosan tudta róluk. A legújabb, Prairie Fires című lemezüket hallgatva igazából csak annyi jött le, hogy ez egy király nyári zene, és hogy milyen jó lenne, ha az MTV-ben a sok szarság helyett ilyen bandákon nőne fel a sok hülyegyerek. Élőben viszont sikerült teljesen elvarázsolniuk, látszott rajtuk is, hogy nagyon élvezik (főleg a beugró basszgitáros Lee-n) a "kevés" ember ellenére. Jó érzés 30 percen keresztül király slágerekre sörrel a kézben, széles mosollyal bólogatni, és magamban énekelni, hogy "You know and i know we're living this moment. Dirty black summer, dirty black summer!".
A "kevés ember" egyébként valójában nem jelenti, hogy 5-en jöttek volna, hanem csak a pesti átlagot, amit csak két okból nem értettünk: 1, a két zenekar teljesen más közönséget vonzana normális esetben, így azt reméltük, hogy ha ezek összeadódnak, akkor azért az több embert fog jelenteni; 2, azért az ember mégis csak reménykedik benne, hogy a különböző közösségi oldalakon bejelölt embermennyiségnek a többsége valóban eljön a koncertre. Nah a vasárnap egy újabb példa volt, hogy ennek nem szabad hinni. Azért a Radare-ra már kicsit többen jöttek le, és lehettek részesei annak a képzeletbeli, sötét utazásnak, amelyhez a német srácok játszották az aláfestést. Legalábbis én így éltem meg. Ahogy már azt egyszer korábban említettem, a Szabad Az Á koncerttermét nem az ilyen elszállósabb zenékhez tervezték, de nekem így is sikerült teljesen beleélnem magam ebbe a lehúzó, mély és depresszív atmoszférába. Mekkora lenne, ha egyszer ez a banda a Toldi moziban léphetne fel?... A srácok amúgy eljátszották az ebben a hónapban megjelenő és a turnén már árusított új lemez, a Hyrule két számát, illetve a tavalyi debütről a nyitótételt, a Morast-ot. Így a tavalyi 2 szám után most 3-at játszottak, mondtam neki, hogy legközelebb remélem 4 számból fog állni a szett (vagy ha esetleg a fibonacci-sorozatot tűzték ki célnak, akkor lehet 5 is, haha). A játékidő így is túllépte a 40 percet, így nem lehetett okunk panaszra. Fél 11-re sikerült lezavarnunk az estét, úgyhogy a másnap munkába/iskolába igyekvők is elégedettek lehetnek szerintem. Én mindenesetre nagyon jól éreztem magam, bár ebben valószínűleg közrejátszik, hogy a bandákkal való otthoni pálinkázás után fél 5-kor kerültem ágyba (az már mellékes, hogy nem tudom, hogyan).
Szept. 12.
Ezek után természetesen nem sikerült olyan korán felkelnie senkinek, hogy mindenkivel bemenjünk a városba. A németek Prágába igyekeztek, a Slates-es fiúknak viszont szabadnapjuk volt, úgyhogy a búcsúzkodás után nyakunkba kaptuk a várost. Talán ez volt az eddigi bandás városnézésem, mondjuk most volt idő elég, a szokásos látnivalók megtekintése mellett simán belefért egy kis kávézás, régi lemezek vásárlása és egy ebéd/uzsonna is a Gorillában. Este pedig a srácok szerették volna megnézni a La Prospettiva-t, akikkel egy korábbi turnéállomáson haverkodtak össze, így újra a Szabad Az Á-ban kötöttünk ki. Itt viszont annyira fáradt lettem hirtelen, hogy kb. ülve elaludtam az asztalnál, úgyhogy az I. Magyar-Talján Punktalálkozón csak a Pay My Milk! koncertjét néztem meg. Őket még nem láttam élőben és kíváncsi voltam, élőben hogy szólaltatják meg a tökös és mégis rádióbarát punkslágereiket. Elég fura volt a hangzás, nekem az ének nagyon elnyomta a zenét, és ez elég zavaró volt nekem legalább is. Pedig tényleg királyak a dallamok és a helyenként kissé nyersebb dalok is feldobják a szettet, viszont szerintem nagyon hosszúra nyúlt a játékidő. Hétfő este egy 5 zenekaros koncerten a 3. előzenekarnak szerintem nem kéne ennyit játszania, bár lehet, hogy csak szimplán túl fáradt voltam a dologhoz. Egyszer kíváncsi lennék rájuk úgy is, hogy én is élem a bulit, amit az olaszok látszólag nagyon éltek. Ezt elég szimpatikus volt látni, hogy nem csak lejöttek lenyomni a koncertjüket, hanem az egész estének részesei voltak. Még akkor is, ha néha azért féltettem az törött ujjamat miattuk.
Szept. 13.
Reggel elbúcsúztam a Slates-től, akik este Győrben játszottak. Nagyon barátságos figurák voltak mind, jó volt ezt a 2 napot velük tölteni, úgyhogy ha másért nem is, de legalább azért csekkold őket, ha még nem tetted volna, mert ilyen KIRÁLYARCOK. Ezután én is tartottam egy day-off-ot...
Szept. 14. - Budapest, Vízraktér - Enter The Void (filmvetítés)
Ugyan ez nem koncert, de beveszem a hét kulturális kimozdulásaim közé. A Magyarhangya Filmklub által szervezett vetítés a nemrég a Tűzraktér hamvaiból újjáéledt Vízraktér kerthelyiségében került megrendezésre. A helyszín maga egy nagyon jó ötlet, de látszik még, hogy nagyon az elején járnak. Ez igaz a vetítésre is, ami szintén első alkalommal volt megejtve, ezáltal egy gondosabb szervezéssel könnyedén kiköszörülhető hibák sorozatának bő 1 órás csúszás lett a végeredménye... A legviccesebb az volt, amikor 9 körül kiderült, hogy nem fog működni a hangcucc, így választhatott a már egész szép számban összegyűlt közönség, hogy visszakéri a jegyért kifizetett 300 forintot és hazamegy, vagy pedig ráront a 40 (működő) fejhallgató egyikére. Ha már ennyit vártunk, akkor gyorsan szereztünk magunknak füleseket és indulhatott az utazás a ürességbe. Egyébként ez talán jobb is volt, mert így még a wc-ben is nyomon tudtam követni a cselekményt hugyozás közben, ráadásul be tudtam állítani magamnak a hangerősséget úgy, hogy mindent tisztán halljak, viszont ne fossak be a hirtelen hangeffekteknél. A film Gaspar Noé legújabb alkotása, az Enter The Void volt. A sztori röviden az, hogy miután megölnek egy drogdílert, visszatér szellemként, hogy a húgára vigyázzon. A film első fele zseniális volt, viszont a közepe körül lévő váltás után nagyon belassul és a végére már talán unalmassá is válik, mondjuk én nem csak ezért vártam már nagyon a végét, hanem mert a vetítés a kerthelyiségben volt, én meg rövid gatya-póló szerelésben már nagyon fáztam. Vizuálisan nagyon nagy élmény a film, a szellem látásmódját megvalósító megoldások nagyon ügyesek, de a vége felé már ezek sem nagyon mentik meg a filmet. Hozzáteszem, Ian Curtis már a főcím alatt meghalt volna egy epilepsziás rohamban. Sajnos a csúszás miatt az utolsó metrót sem sikerült elérni, így már majd megfagytam mire hazaértem. Szóval legközelebb jó lenne, ha pontosabb lenne a szervezést, mert amúgy 300 forintot simán megért. Vagy vinni kell takarót.
Szept. 15. - Budapest, Szféra - Radio Maquis (FR), Mediocracy (RO) + Tamás Slabéczi photo/art exhibition (kizárólag angolul :) )
Tegnap pedig a Szférába látogattam, leginkább azért, hogy meglessem Tomi barátom kiállítását. Ugyan ezeket a képeket és grafikákat már mindnyájan láthattuk az interneten, azért mégis király ezeket élőben is csekkolni. Ráadásul elég király egy punkkoncerten kiállítást szervezni, legalábbis szerintem. Egyébként Fefi is kapott egy falat, hogy néhány rajzát bemutassa, remélhetőleg egyszer ő is összedob egy nagyobb volumenű bemutatót. A kiállított dolgokat meg lehet tekinteni még egy jó darabig a klub/kocsma középső helyiségében, úgyhogy van lehetőséged, akkor hajrá, ha nincs, akkor csekkold a srácokat az interneten:
http://www.flickr.com/photos/xtamasx/
http://untilthestarsfall.tumblr.com/
Azért, ha már ott voltam, gondoltam belenézek a bandákba is. Úgy számoltam, hogy megnézem a Dance Or Die-t és a Mediocracy-t. A harmadik banda annyira nem jött be, hogy rajtuk is maradjak. A sorrend viszont teljesen fordítva volt, így először a francia Radio Maquis foglalta be a meglehetősen kicsi koncertterem felét. Mondjuk szerintem nem baj, hogy ilyen kicsi a hely, a kisebb bulikon legalább olyan, mintha sokan lennének. A zene viszont borzalmas volt. Nem akarok megbántani senkit, főleg nem a zenekart, de zeneileg ez tényleg nagyon rossz volt. Vagy ha diplomatikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy messze állt tőlem. Béna Comeback Kid + Attack! Attack! (najó, talán túlzás), még leírva is rosszul hangzik, élőben meg aztán végképp. Egyébként a tagokon látszott, hogy élik, meg őszintének tűntek, úgyhogy a bandát nem bántanám, de a zene tényleg szörnyű volt. Ráadásul nem is szólt jól, a gitár nagyon halk volt.
A bukaresti Mediocracy-nak sem sikerült sokkal jobb hangzást kicsikarni a technika adta lehetőségekből. Ők crust-nak voltak hirdetve, és a myspace-en hallgatott 2 szám alapján is annak tűntek, viszont élőben eléggé más volt. A tuka-tuka rendben volt, viszont voltak benne ilyen dallamos témák-szólók, néha meg királyul belassult. Zeneileg ez sokkal jobb volt, mint a "makik", azonban nem sikerült annyira meggyőzniük, hogy végig maradjak.
Szóval így nézett ki a hetem, ezért sem volt a héten új poszt, de ígérem, lesz. Úgyhogy továbbra is ugorjatok fel ide néha, hátha van valami király újdonság.
Szept. 11. Budapest, Szabad Az Á - Radare (GER), Slates (CAN)
Ez volt az ősz első igazán nagyon várt koncertje részemről, részben természetesen azért, mert részt vettem a szervezésben, de leginkább, mert mindkét fellépő koncertjére nagyon kíváncsi voltam. Persze a kettő között egyértelmű az összefüggés, mert csak olyan koncerteket szoktam szervezni, ahol a zenekarokat szeretem. Ebben az esetben ez inkább csak a Radare-ra vonatkozott, az utolsó hetekben az estéhez csapódott Slates-et még nem sikerült annyira megszeretnem, de erről majd később. Szóval, elég korán megérkeztek a bandák, volt idejük rendesen megkajálni, a soundcheck-re is elég sok idő jutott, és még így is időben voltunk, tehát fél 9 körül majdnem minden készen állt a pontos kezdésre. A "majdnem" az az emberek hiánya miatt áll ott, de hamar rájöttünk, hogy a már jelenlévőkön kívül sajnos nem igen fognak mások érkezni, így háromnegyed körül kezdett is a kanadai négyes. A srácok dallamos punk rock-ban utaznak, hatásaik között biztosan első helyen szerepel a Hot Water Music, a Hüsker Du, vagy éppen a Replacements, de aki a flyer-t tanulmányozta, ezt már biztosan tudta róluk. A legújabb, Prairie Fires című lemezüket hallgatva igazából csak annyi jött le, hogy ez egy király nyári zene, és hogy milyen jó lenne, ha az MTV-ben a sok szarság helyett ilyen bandákon nőne fel a sok hülyegyerek. Élőben viszont sikerült teljesen elvarázsolniuk, látszott rajtuk is, hogy nagyon élvezik (főleg a beugró basszgitáros Lee-n) a "kevés" ember ellenére. Jó érzés 30 percen keresztül király slágerekre sörrel a kézben, széles mosollyal bólogatni, és magamban énekelni, hogy "You know and i know we're living this moment. Dirty black summer, dirty black summer!".
A "kevés ember" egyébként valójában nem jelenti, hogy 5-en jöttek volna, hanem csak a pesti átlagot, amit csak két okból nem értettünk: 1, a két zenekar teljesen más közönséget vonzana normális esetben, így azt reméltük, hogy ha ezek összeadódnak, akkor azért az több embert fog jelenteni; 2, azért az ember mégis csak reménykedik benne, hogy a különböző közösségi oldalakon bejelölt embermennyiségnek a többsége valóban eljön a koncertre. Nah a vasárnap egy újabb példa volt, hogy ennek nem szabad hinni. Azért a Radare-ra már kicsit többen jöttek le, és lehettek részesei annak a képzeletbeli, sötét utazásnak, amelyhez a német srácok játszották az aláfestést. Legalábbis én így éltem meg. Ahogy már azt egyszer korábban említettem, a Szabad Az Á koncerttermét nem az ilyen elszállósabb zenékhez tervezték, de nekem így is sikerült teljesen beleélnem magam ebbe a lehúzó, mély és depresszív atmoszférába. Mekkora lenne, ha egyszer ez a banda a Toldi moziban léphetne fel?... A srácok amúgy eljátszották az ebben a hónapban megjelenő és a turnén már árusított új lemez, a Hyrule két számát, illetve a tavalyi debütről a nyitótételt, a Morast-ot. Így a tavalyi 2 szám után most 3-at játszottak, mondtam neki, hogy legközelebb remélem 4 számból fog állni a szett (vagy ha esetleg a fibonacci-sorozatot tűzték ki célnak, akkor lehet 5 is, haha). A játékidő így is túllépte a 40 percet, így nem lehetett okunk panaszra. Fél 11-re sikerült lezavarnunk az estét, úgyhogy a másnap munkába/iskolába igyekvők is elégedettek lehetnek szerintem. Én mindenesetre nagyon jól éreztem magam, bár ebben valószínűleg közrejátszik, hogy a bandákkal való otthoni pálinkázás után fél 5-kor kerültem ágyba (az már mellékes, hogy nem tudom, hogyan).
Szept. 12.
Ezek után természetesen nem sikerült olyan korán felkelnie senkinek, hogy mindenkivel bemenjünk a városba. A németek Prágába igyekeztek, a Slates-es fiúknak viszont szabadnapjuk volt, úgyhogy a búcsúzkodás után nyakunkba kaptuk a várost. Talán ez volt az eddigi bandás városnézésem, mondjuk most volt idő elég, a szokásos látnivalók megtekintése mellett simán belefért egy kis kávézás, régi lemezek vásárlása és egy ebéd/uzsonna is a Gorillában. Este pedig a srácok szerették volna megnézni a La Prospettiva-t, akikkel egy korábbi turnéállomáson haverkodtak össze, így újra a Szabad Az Á-ban kötöttünk ki. Itt viszont annyira fáradt lettem hirtelen, hogy kb. ülve elaludtam az asztalnál, úgyhogy az I. Magyar-Talján Punktalálkozón csak a Pay My Milk! koncertjét néztem meg. Őket még nem láttam élőben és kíváncsi voltam, élőben hogy szólaltatják meg a tökös és mégis rádióbarát punkslágereiket. Elég fura volt a hangzás, nekem az ének nagyon elnyomta a zenét, és ez elég zavaró volt nekem legalább is. Pedig tényleg királyak a dallamok és a helyenként kissé nyersebb dalok is feldobják a szettet, viszont szerintem nagyon hosszúra nyúlt a játékidő. Hétfő este egy 5 zenekaros koncerten a 3. előzenekarnak szerintem nem kéne ennyit játszania, bár lehet, hogy csak szimplán túl fáradt voltam a dologhoz. Egyszer kíváncsi lennék rájuk úgy is, hogy én is élem a bulit, amit az olaszok látszólag nagyon éltek. Ezt elég szimpatikus volt látni, hogy nem csak lejöttek lenyomni a koncertjüket, hanem az egész estének részesei voltak. Még akkor is, ha néha azért féltettem az törött ujjamat miattuk.
Szept. 13.
Reggel elbúcsúztam a Slates-től, akik este Győrben játszottak. Nagyon barátságos figurák voltak mind, jó volt ezt a 2 napot velük tölteni, úgyhogy ha másért nem is, de legalább azért csekkold őket, ha még nem tetted volna, mert ilyen KIRÁLYARCOK. Ezután én is tartottam egy day-off-ot...
Szept. 14. - Budapest, Vízraktér - Enter The Void (filmvetítés)
Ugyan ez nem koncert, de beveszem a hét kulturális kimozdulásaim közé. A Magyarhangya Filmklub által szervezett vetítés a nemrég a Tűzraktér hamvaiból újjáéledt Vízraktér kerthelyiségében került megrendezésre. A helyszín maga egy nagyon jó ötlet, de látszik még, hogy nagyon az elején járnak. Ez igaz a vetítésre is, ami szintén első alkalommal volt megejtve, ezáltal egy gondosabb szervezéssel könnyedén kiköszörülhető hibák sorozatának bő 1 órás csúszás lett a végeredménye... A legviccesebb az volt, amikor 9 körül kiderült, hogy nem fog működni a hangcucc, így választhatott a már egész szép számban összegyűlt közönség, hogy visszakéri a jegyért kifizetett 300 forintot és hazamegy, vagy pedig ráront a 40 (működő) fejhallgató egyikére. Ha már ennyit vártunk, akkor gyorsan szereztünk magunknak füleseket és indulhatott az utazás a ürességbe. Egyébként ez talán jobb is volt, mert így még a wc-ben is nyomon tudtam követni a cselekményt hugyozás közben, ráadásul be tudtam állítani magamnak a hangerősséget úgy, hogy mindent tisztán halljak, viszont ne fossak be a hirtelen hangeffekteknél. A film Gaspar Noé legújabb alkotása, az Enter The Void volt. A sztori röviden az, hogy miután megölnek egy drogdílert, visszatér szellemként, hogy a húgára vigyázzon. A film első fele zseniális volt, viszont a közepe körül lévő váltás után nagyon belassul és a végére már talán unalmassá is válik, mondjuk én nem csak ezért vártam már nagyon a végét, hanem mert a vetítés a kerthelyiségben volt, én meg rövid gatya-póló szerelésben már nagyon fáztam. Vizuálisan nagyon nagy élmény a film, a szellem látásmódját megvalósító megoldások nagyon ügyesek, de a vége felé már ezek sem nagyon mentik meg a filmet. Hozzáteszem, Ian Curtis már a főcím alatt meghalt volna egy epilepsziás rohamban. Sajnos a csúszás miatt az utolsó metrót sem sikerült elérni, így már majd megfagytam mire hazaértem. Szóval legközelebb jó lenne, ha pontosabb lenne a szervezést, mert amúgy 300 forintot simán megért. Vagy vinni kell takarót.
Szept. 15. - Budapest, Szféra - Radio Maquis (FR), Mediocracy (RO) + Tamás Slabéczi photo/art exhibition (kizárólag angolul :) )
Tegnap pedig a Szférába látogattam, leginkább azért, hogy meglessem Tomi barátom kiállítását. Ugyan ezeket a képeket és grafikákat már mindnyájan láthattuk az interneten, azért mégis király ezeket élőben is csekkolni. Ráadásul elég király egy punkkoncerten kiállítást szervezni, legalábbis szerintem. Egyébként Fefi is kapott egy falat, hogy néhány rajzát bemutassa, remélhetőleg egyszer ő is összedob egy nagyobb volumenű bemutatót. A kiállított dolgokat meg lehet tekinteni még egy jó darabig a klub/kocsma középső helyiségében, úgyhogy van lehetőséged, akkor hajrá, ha nincs, akkor csekkold a srácokat az interneten:
http://www.flickr.com/photos/xtamasx/
http://untilthestarsfall.tumblr.com/
Azért, ha már ott voltam, gondoltam belenézek a bandákba is. Úgy számoltam, hogy megnézem a Dance Or Die-t és a Mediocracy-t. A harmadik banda annyira nem jött be, hogy rajtuk is maradjak. A sorrend viszont teljesen fordítva volt, így először a francia Radio Maquis foglalta be a meglehetősen kicsi koncertterem felét. Mondjuk szerintem nem baj, hogy ilyen kicsi a hely, a kisebb bulikon legalább olyan, mintha sokan lennének. A zene viszont borzalmas volt. Nem akarok megbántani senkit, főleg nem a zenekart, de zeneileg ez tényleg nagyon rossz volt. Vagy ha diplomatikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy messze állt tőlem. Béna Comeback Kid + Attack! Attack! (najó, talán túlzás), még leírva is rosszul hangzik, élőben meg aztán végképp. Egyébként a tagokon látszott, hogy élik, meg őszintének tűntek, úgyhogy a bandát nem bántanám, de a zene tényleg szörnyű volt. Ráadásul nem is szólt jól, a gitár nagyon halk volt.
A bukaresti Mediocracy-nak sem sikerült sokkal jobb hangzást kicsikarni a technika adta lehetőségekből. Ők crust-nak voltak hirdetve, és a myspace-en hallgatott 2 szám alapján is annak tűntek, viszont élőben eléggé más volt. A tuka-tuka rendben volt, viszont voltak benne ilyen dallamos témák-szólók, néha meg királyul belassult. Zeneileg ez sokkal jobb volt, mint a "makik", azonban nem sikerült annyira meggyőzniük, hogy végig maradjak.
Szóval így nézett ki a hetem, ezért sem volt a héten új poszt, de ígérem, lesz. Úgyhogy továbbra is ugorjatok fel ide néha, hátha van valami király újdonság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése