Heaven In Her Arms

Marci barátom nemrég kifakadt, hogy mindegy, mit csinál az ember, jönnek a japánok, és ők úgy is jobban csinálják majd. A post-rock/screamo egy jó példája ennek, hiszen a ma legmagasabban jegyzett és legismertebb zenekar, akinek tényleg köze van/volt az igazi screamo-hoz, nem más, mint az Envy. Csakhogy ez a poszt nem róluk szól, hanem a sokak által csak Envy-kópiának csúfolt, 2004-ben alakult Heaven In Her Arms-ról. Igazság szerint a korábbi anyagok, és főleg a 2009-ben megjelent EP valóban rászolgáltak a túlzott hasonlítgatásra, viszont az idén megjelent Paraselene-nel a banda nálam végleg elszakadt a nagytestvértől. Az eddigi legérettebb korongjuk, amiben mertek nyitni más experimentális vonulatokhoz, így sokkal kevesebb unalomba fulladó poszt-rock csilivili témát hallhatunk. Helyettük pedig sötét sludge, post-metal és post-black metal riffeket kapunk az arcunkba (vagyis inkább a fülünkbe). Egyébként zseniálisan van összerakva a lemez: az első 3-4 tételre inkább a már említett sötét, pokoli hangulat a jellemző, majd az utolsó 3 számban pedig visszatérnek a dallamossabb, szép témák.

Azoknak, akik szeretik az alábbiakat: Envy, Sed Non Satiata, Funeral Diner, Daitro, Suffocate For Fuck Sake

myspace

Demo - 2005 (scene)
Self-Titled - 2006 (scene)
Split with Tomato Steal - 2006 (scene)
Erosion Of The Black Speckle - 2007 (scene)
Split with Killie - 2007 (scene)
Duplex Coated Obstruction - 2009 (scene)
Paraselene - 2010 (scene)