Beszámoló: Ampere @ A38, Budapest

Múlt pénteken ugyebár a hajóra látogatott az amcsi Ampere. Nem is kicsit félve vártam ezt a koncertet, hiszen eredetileg a tetőteraszon lett volna, de Steve Von Till megjelenésével az esemény a koncertterembe lett áthelyezve. Az ilyen zene szerintem mindenképp egy kis klubban, színpad nélkül üt igazán, ráadásul számolni kellett azzal is, hogy 15 percnél nem valószínű, hogy többet játszanak. A tetőterasz még megfelelő lett volna szerintem, sőt, valószínűleg még dobott is volna a hangulaton, de a nagyterem-nagyszínpad (már eleve az, hogy színpad...) és a 2500 Ft-os jegyár baljós előjelek voltak az estére nézve.
Aztán végre eljött a nap, és az eredetileg 8-ra kiírt kezdésnek esélyét sem láthattuk. Jó, persze mindenki tudta, hogy nem lesz 8-kor még semmi, de háromnegyed 9-kor még az Ampere sem volt sehol... Pont miután értékesítettem a jegyem derült ki, hogy ha nem érnek oda 10 percen belül, akkor el is marad a koncertjük. Most már aztán tényleg egyre pocsékabbul éreztem magam, kimentünk és vártuk, hogy megérkezzenek. Mondanom sem kell, minden arra menő nagyobb kocsiról azt hittük, hogy a várva-várt turnébusz, de csak jó néhány jármű után tűnt fel a hajó bejáratánál a valóban a tagokat szállító fehér "csoda". Gyorsan bepakoltak, a színpad jobb oldalára tudtak már csak berendezkedni, hogy ne zavarják Steve Von Till cuccait, villámgyors soundcheck, és beigazolódott az, amitől féltünk...

A színpad, a nagyterem és a kapkodás megölte a produkciót. A tagok is kezelhették volna jobban a helyzetet, de szerintem nem is a beleszarás, hanem inkább valamilyen szégyénlősség volt az, ami a kapkodásra késztette őket. Természetesen megszólaltak olyan slágerek, mint a Daitro-splites Escapism, a Sinaloa-splitről az At Its Heart And At Its Head vagy a debütalbumos Against Automation és természetesen a Woodlawn, de ezeket is csak nagy nehezen sikerült észrevennem, mert az ének nagyon halk volt. A korábban meghirdetett, "maratoni" 30 perces szett is már csak egy kósza last.fm-es bejegyzésnek hatott, körülbelül 8-10 perc volt az egész, és Andy, az énekes azt mondta a merchasztalnál, hogy amúgy is csak néhány szám lett volna még. Lehet, hogy csak én vártam túlságosan is ezt a 15-20 percet, de életem talán legnagyobb zenei csalódása volt ez az este, utoljára az August Burns Red pesti fellépése után éreztem ilyet, azóta még csak bele sem hallgattam semmilyen metalcore albumba, haha. Most azért ilyenre nem készülök, de még mindig nagyon szomorú vagyok emiatt.
Utána belenéztem egy kicsit Steve Von Till-be is, de a borospohár, a kábelek problémája iránti hiszti és az első kb. 10 perces gitárbúgatás elijesztett attól, hogy tovább maradjak. Még azt megvártam, hogy énekelni is elkezdjen, és a hangja nagyon is illett (volna) a zenéhez, de szerintem ezt is csak a ciginek és a piának köszönheti, úgyhogy ez sem hatott meg különösebben. A Neurosis kvlt és kész, de ez szerintem nagyon kevés volt, így hát útnak is indultam.
És szomorúan vettem észre, hogy az mp3 lejátszomból szóló Ampere számok már nem is bírtak akkor erővel és katarzissal, mint a koncertet megelőző két hétben...