Ahogy ígértem, íme a második rész...
Másnap reggel viszonylag korán keltünk, mert 10 órára voltunk hivatalosak reggelire. Egy szoba volt berendezve a kajáknak, és igazándiból a kajáról nem hiszem, hogy sokat kellene írni, viszont muszáj megemlítenem, hogy kb. a pékáruk kivételével teljesen diy elemózsia volt, és nem csak 2 fajta, mint valami 2 csillagos ifiszállón, hanem nagyon sok féle, az édestől egészen a már szinte ebédre való főtt ételig. Ez is jelzi azt az elhivatottságot és szenvedélyt, amelyet a fesztivál képvisel. (Persze lehet, hogy én élem ezt meg túl nagy dolognak, de azért megnéznék bárkit, aki kb. 300 főnek ilyen "reggelit" hoz össze.)
A kaját legyűrve 2 program állt a táborozók lehetőségére: strand, vagy pedig mini-golf. Mi a mini-golfozást választottak, és a Dolcim gitárosának vezetésével, már indultunk is a pályára. Sajnos ilyen golfkocsik nem álltak rendelkezésre, pedig jó lett volna :) . A komplexumot elfoglalták a szétvarrt, tágítós, fekete pólós emberek, és az arra tévedő családok furcsa szemmel nézték, hogy ezek a szerzetek milyen békésen játszanak, akár a 8-10 évesek. Pedig ez nem csupán játék volt, hiszen a győztesnek járó nyeremény mindenféle merch volt. Valószínűleg ez nyomta rám a terhet, és sikerült így körülbelül az egész mezőnyben utolsónak végeznem, haha.
Mindenesetre gyorsan elment az idő a játékkal, olyannyira, hogy az első bandát, a Fargo-t le is késtük. Csak az utolsó néhány számot láttuk, pedig kiváncsi lettem volna rájuk, hiszen márciusban még majdnem fel is léptünk velük Pesten, de akkor most ez egy újabb indok, hogy egyszer ide tévedjenek. Utánuk jött a Me And Goliath, akiknek a fellépése azért is volt fontos ezen a napon, mert dallamokat a TSL mellett csak tőlük várhatott az ember. Kellemesen csalódtam bennük, élőben nagyon jól szóltak a dalok, a zenekar kiállása is teljesen pozitív volt. Ezután elkezdődött a daratömeg. Először a szervező párt is magába foglaló Resurrectionists lépett a színpadra, akik nagyon megsemmisítően játszák a screamo-t. Akik kételkednek abban, hogy az emo violence jelzőnek van értelme, csekkolják ezt a bandát és megértik, miért is szükséges ez a stílusmegjelölés :) . A szett első felében viszont kicsit gyengécsének tűnt a dolog, azonban a koncert második fele már olyan pusztító volt, mint az albumon. Következett a Merkit, akik magukra vállalták a fesztivál megmondó zenekarának szerepét. Bár ne tették volna... Végig az volt az érzésem, hogy csak azért vannak a számok közötti átvezetők, amelyek során megkapta mindenki a magáét, a keresztények, a kapitalisták, a myspace-esek, a homofóbok, hogy kompenzálják a zene gyengeségét, pedig myspace alapján még annyira nem is volt rossz. Mindegy, én békésen eldisztróztam, és konstatáltam, hogy egy koncert ideje alatt az ember kb egy fél asztalnyi disztro-t tud átnézni :D . A grind részleget a Grinding Halt zárta, amely zenekarban régen a velünk utazó Hans ütötte a dobokat. Mindenképp jobb volt, mint a Merkit, kellően kaotikus volt, meg is lepődtem, hogy a terem kb. teljesen kiürült, szerintem csak a nyitó Milvains-en voltak ilyen kevesen.
Ezután kezdődött a napi "sztárrészleg", a főzenekarok sorát a kanadai Titan nyitotta. Ők lemezen szintén nem igazán tudtak megfogni, így inkább hátulról figyeltem az előadásukat. Zeneileg a poszt-metalt keverik (kevés) screamoval, vagyis hát albumon nekem túl metál volt, élőben jobb volt, energikusabb és dinamikusabb szerencsére. A következő koncert a többinél fontosabb célt is betöltött, hiszen a német Danse Macabre utolsó fellépéséről volt szó, és azt kell, hogy mondjam, méltő búcsú volt ez a 2001-ben alakult bandának. Hála a sok helyi srácnak, nagyon nagy show indult be rajtuk, az emberek repkedtek, együtt üvöltöttek a zenekarral, már az első számnál műanyag pókemberhálóval szőtték be a zenekartagokat. Az énekes pedig tökéletes frontember volt, megőrült a színpadon és az emberek feje felett egyaránt. Sokszor a mikrofon csak dísznek tartotta a kezében és anélkül üvöltötte túl a zenét, olyan erőteljesen, hogy mi még a terem közepén is tökéletesen hallottuk. Szintén egy együttes, akik albumon nem nyerték el a tetszésemet, de ez a koncert nagyon rendben volt, valószínűleg a rajongóknak pedig felejthetetlen élmény. Viszont elég furcsa volt, hogy az énekes végig csak németül kommunikált a közönséggel, illetve itt jelent meg először a nagyszakállú mediterrán srác, aki innentől kezdve végig a színpadon állt és kifejezetten idegesítően viselkedett.
Őket aztán az angol Battle Of Wölf 359 váltotta a színpadon, akik véleményem szerintem az egyik legjobbak a kaotikus vonalon manapság. Az első dolog, amit megjegyeznék, az hogy nagyon furcsa volt, hogy kb két sátornyi angol srác és csaj, csak rajtuk illetve a Meandgoliath-on voltak benn a teremben... Ha már utaztam több órát egy ilyen király fesztiválra, nem csak azokra a zenekarokra megyek be, akiket amúgy is van év küzben többször is alkalmam látni, bár lehet, hogy csak én gondolom ezt így. Mindenesetre a BOW359 koncertje volt a legdurvább, a legenergikusabb, a leglegebb. Az embertömeg megállás nélkül mászott át a vállakon (ami elég kellemetlen volt a golf alatti leégés miatt, de nem sírok :) ), vagy épített épp a terem tetejéig felérő piramist. Ugyan az előbb kicsit bántottam a zenekar honi közönséget, de az biztos, hogy parázsló hangulatot csináltak erre a sajnos nagyon gyorsan eltelő 45 percre. Utánuk a német Zann lépett a színpadra, régi motorosok ők már mind a műfajban és mind a fesztiválon is, viszont ő zenéjüket kifejezetten nem szeretem, ezért újból a hátulsó álldogálást választottam, pedig elöl folytatódott az őrület a közönség és a zenekar részéről egyaránt. Várható volt, hogy ilyen lesz, hiszen zenéjük tökéletes az efféle mókához, csak végig az járt a fejemben, hogy ha a keménykedős újsulis hc bandákra használhatjuk az öcsihardcore kifejezést, akkor nekem a Zann pedig öcsiscreamo. Vártam, hogy vége legyen az előadásunknak, és nem feltétlenül azért, mert nem élveztem, hanem mert következett a fesztivál zárókoncertje, amelyért nem más volt a felelős, mint...
...a The Saddest Landscape! A rövid szünet után tavaly újraalakult modern emó pionírok idén nyáron tértek vissza az öreg kontinensre és a turnézáró koncert a versmoldi fellépésük volt. Nagyon sokat vártam ettől az előadástól és lehet, hogy éppen ez volt a probléma, hiszen hiába szemezgettek a legjobb dalokból (amikre 100%-osan emlékszek: Eternity Is Lost On Dying, Enough To Stop A Heart, Temptation That Is You, The Sixth Golden Ticket, illetve azt hiszem, volt még a So Lightly Thrown is), hiába kaptuk azt a jó értelmbe vett szenvedést és szenvedélyt az énekestől, amit vártunk, mégis úgy éreztem, hogy sokkal többet is adhatott volna ez az 1 óra. Tényleg olyan furcsa volt, hogy miközben a "how many wishes until the stars fall"-t énekeltük együtt, amire tél óta vártam, arra gondoltam, hogy ez nem az igazi. Hozzáteszem, hogy a közönségben már sokan voltak, akiknek már minden lett volna, hogy mi szól épp a színpadon, volt egy srác, akihez a legvégén odakerült a mikrofon, vissza nem adta volna, de helyette végig azt ordítozta, hogy UAAOÜÁÁAWÁÁ... A szakállas forma odáig ment a színpados pofátlankodásban, hogy eltörte a dobszéket is, inkább nem is minősíteném, még akkor sem, ha esetleg tényleg ismerőse volt ezeknek az utolsó zenekaroknak. Mindenesetre nagyon örülök, hogy láthattam őket, de azért jobb is lehetett volna... Az új albumot ettől függetlenül mindenki várja csak lázasan velem együtt! :)
Összefoglalva, fantasztikus volt ez a két nap, ennyi idő alatt ennyi remek zenekart máshol nehéz lenne találni, a koncertek hangulata is király volt. Azért mégis csak más egy ilyen koncert, ha a magyaros 20-30 ember helyett 300-an vannak. Tehát jövőre is kötelező a fesztivál, és ettől az egész napos kocsikázás se riasszon vissza senkit :) .
Másnap reggel viszonylag korán keltünk, mert 10 órára voltunk hivatalosak reggelire. Egy szoba volt berendezve a kajáknak, és igazándiból a kajáról nem hiszem, hogy sokat kellene írni, viszont muszáj megemlítenem, hogy kb. a pékáruk kivételével teljesen diy elemózsia volt, és nem csak 2 fajta, mint valami 2 csillagos ifiszállón, hanem nagyon sok féle, az édestől egészen a már szinte ebédre való főtt ételig. Ez is jelzi azt az elhivatottságot és szenvedélyt, amelyet a fesztivál képvisel. (Persze lehet, hogy én élem ezt meg túl nagy dolognak, de azért megnéznék bárkit, aki kb. 300 főnek ilyen "reggelit" hoz össze.)
A kaját legyűrve 2 program állt a táborozók lehetőségére: strand, vagy pedig mini-golf. Mi a mini-golfozást választottak, és a Dolcim gitárosának vezetésével, már indultunk is a pályára. Sajnos ilyen golfkocsik nem álltak rendelkezésre, pedig jó lett volna :) . A komplexumot elfoglalták a szétvarrt, tágítós, fekete pólós emberek, és az arra tévedő családok furcsa szemmel nézték, hogy ezek a szerzetek milyen békésen játszanak, akár a 8-10 évesek. Pedig ez nem csupán játék volt, hiszen a győztesnek járó nyeremény mindenféle merch volt. Valószínűleg ez nyomta rám a terhet, és sikerült így körülbelül az egész mezőnyben utolsónak végeznem, haha.
Mindenesetre gyorsan elment az idő a játékkal, olyannyira, hogy az első bandát, a Fargo-t le is késtük. Csak az utolsó néhány számot láttuk, pedig kiváncsi lettem volna rájuk, hiszen márciusban még majdnem fel is léptünk velük Pesten, de akkor most ez egy újabb indok, hogy egyszer ide tévedjenek. Utánuk jött a Me And Goliath, akiknek a fellépése azért is volt fontos ezen a napon, mert dallamokat a TSL mellett csak tőlük várhatott az ember. Kellemesen csalódtam bennük, élőben nagyon jól szóltak a dalok, a zenekar kiállása is teljesen pozitív volt. Ezután elkezdődött a daratömeg. Először a szervező párt is magába foglaló Resurrectionists lépett a színpadra, akik nagyon megsemmisítően játszák a screamo-t. Akik kételkednek abban, hogy az emo violence jelzőnek van értelme, csekkolják ezt a bandát és megértik, miért is szükséges ez a stílusmegjelölés :) . A szett első felében viszont kicsit gyengécsének tűnt a dolog, azonban a koncert második fele már olyan pusztító volt, mint az albumon. Következett a Merkit, akik magukra vállalták a fesztivál megmondó zenekarának szerepét. Bár ne tették volna... Végig az volt az érzésem, hogy csak azért vannak a számok közötti átvezetők, amelyek során megkapta mindenki a magáét, a keresztények, a kapitalisták, a myspace-esek, a homofóbok, hogy kompenzálják a zene gyengeségét, pedig myspace alapján még annyira nem is volt rossz. Mindegy, én békésen eldisztróztam, és konstatáltam, hogy egy koncert ideje alatt az ember kb egy fél asztalnyi disztro-t tud átnézni :D . A grind részleget a Grinding Halt zárta, amely zenekarban régen a velünk utazó Hans ütötte a dobokat. Mindenképp jobb volt, mint a Merkit, kellően kaotikus volt, meg is lepődtem, hogy a terem kb. teljesen kiürült, szerintem csak a nyitó Milvains-en voltak ilyen kevesen.
Ezután kezdődött a napi "sztárrészleg", a főzenekarok sorát a kanadai Titan nyitotta. Ők lemezen szintén nem igazán tudtak megfogni, így inkább hátulról figyeltem az előadásukat. Zeneileg a poszt-metalt keverik (kevés) screamoval, vagyis hát albumon nekem túl metál volt, élőben jobb volt, energikusabb és dinamikusabb szerencsére. A következő koncert a többinél fontosabb célt is betöltött, hiszen a német Danse Macabre utolsó fellépéséről volt szó, és azt kell, hogy mondjam, méltő búcsú volt ez a 2001-ben alakult bandának. Hála a sok helyi srácnak, nagyon nagy show indult be rajtuk, az emberek repkedtek, együtt üvöltöttek a zenekarral, már az első számnál műanyag pókemberhálóval szőtték be a zenekartagokat. Az énekes pedig tökéletes frontember volt, megőrült a színpadon és az emberek feje felett egyaránt. Sokszor a mikrofon csak dísznek tartotta a kezében és anélkül üvöltötte túl a zenét, olyan erőteljesen, hogy mi még a terem közepén is tökéletesen hallottuk. Szintén egy együttes, akik albumon nem nyerték el a tetszésemet, de ez a koncert nagyon rendben volt, valószínűleg a rajongóknak pedig felejthetetlen élmény. Viszont elég furcsa volt, hogy az énekes végig csak németül kommunikált a közönséggel, illetve itt jelent meg először a nagyszakállú mediterrán srác, aki innentől kezdve végig a színpadon állt és kifejezetten idegesítően viselkedett.
Őket aztán az angol Battle Of Wölf 359 váltotta a színpadon, akik véleményem szerintem az egyik legjobbak a kaotikus vonalon manapság. Az első dolog, amit megjegyeznék, az hogy nagyon furcsa volt, hogy kb két sátornyi angol srác és csaj, csak rajtuk illetve a Meandgoliath-on voltak benn a teremben... Ha már utaztam több órát egy ilyen király fesztiválra, nem csak azokra a zenekarokra megyek be, akiket amúgy is van év küzben többször is alkalmam látni, bár lehet, hogy csak én gondolom ezt így. Mindenesetre a BOW359 koncertje volt a legdurvább, a legenergikusabb, a leglegebb. Az embertömeg megállás nélkül mászott át a vállakon (ami elég kellemetlen volt a golf alatti leégés miatt, de nem sírok :) ), vagy épített épp a terem tetejéig felérő piramist. Ugyan az előbb kicsit bántottam a zenekar honi közönséget, de az biztos, hogy parázsló hangulatot csináltak erre a sajnos nagyon gyorsan eltelő 45 percre. Utánuk a német Zann lépett a színpadra, régi motorosok ők már mind a műfajban és mind a fesztiválon is, viszont ő zenéjüket kifejezetten nem szeretem, ezért újból a hátulsó álldogálást választottam, pedig elöl folytatódott az őrület a közönség és a zenekar részéről egyaránt. Várható volt, hogy ilyen lesz, hiszen zenéjük tökéletes az efféle mókához, csak végig az járt a fejemben, hogy ha a keménykedős újsulis hc bandákra használhatjuk az öcsihardcore kifejezést, akkor nekem a Zann pedig öcsiscreamo. Vártam, hogy vége legyen az előadásunknak, és nem feltétlenül azért, mert nem élveztem, hanem mert következett a fesztivál zárókoncertje, amelyért nem más volt a felelős, mint...
...a The Saddest Landscape! A rövid szünet után tavaly újraalakult modern emó pionírok idén nyáron tértek vissza az öreg kontinensre és a turnézáró koncert a versmoldi fellépésük volt. Nagyon sokat vártam ettől az előadástól és lehet, hogy éppen ez volt a probléma, hiszen hiába szemezgettek a legjobb dalokból (amikre 100%-osan emlékszek: Eternity Is Lost On Dying, Enough To Stop A Heart, Temptation That Is You, The Sixth Golden Ticket, illetve azt hiszem, volt még a So Lightly Thrown is), hiába kaptuk azt a jó értelmbe vett szenvedést és szenvedélyt az énekestől, amit vártunk, mégis úgy éreztem, hogy sokkal többet is adhatott volna ez az 1 óra. Tényleg olyan furcsa volt, hogy miközben a "how many wishes until the stars fall"-t énekeltük együtt, amire tél óta vártam, arra gondoltam, hogy ez nem az igazi. Hozzáteszem, hogy a közönségben már sokan voltak, akiknek már minden lett volna, hogy mi szól épp a színpadon, volt egy srác, akihez a legvégén odakerült a mikrofon, vissza nem adta volna, de helyette végig azt ordítozta, hogy UAAOÜÁÁAWÁÁ... A szakállas forma odáig ment a színpados pofátlankodásban, hogy eltörte a dobszéket is, inkább nem is minősíteném, még akkor sem, ha esetleg tényleg ismerőse volt ezeknek az utolsó zenekaroknak. Mindenesetre nagyon örülök, hogy láthattam őket, de azért jobb is lehetett volna... Az új albumot ettől függetlenül mindenki várja csak lázasan velem együtt! :)
Összefoglalva, fantasztikus volt ez a két nap, ennyi idő alatt ennyi remek zenekart máshol nehéz lenne találni, a koncertek hangulata is király volt. Azért mégis csak más egy ilyen koncert, ha a magyaros 20-30 ember helyett 300-an vannak. Tehát jövőre is kötelező a fesztivál, és ettől az egész napos kocsikázás se riasszon vissza senkit :) .
a szakállas formának kijárt volna egy alapos sámfázás, na majd jövőre
VálaszTörlés